A Szentesen született írónő Finnugor vámpír című, debütáló regényével kezelte honvágyát, míg Finnországban tanult, majd kismamaként a gyerekvárásról és a gyereknevelésről vezetett blogjait adta ki. Szécsi Noémi most Budapest meglehetősen kilátástalannak tűnő jelenét írta meg új regényében, az Utolsó kentaurban, a korábbi, Kommunista Monte Cristo címet viselő művéért pedig a napokban részesült az Európai Unió irodalmi díjában.
- Új regényedben, az Utolsó kentaurban hátborzongatóan pontos képet festesz a mai Budapestről, és a várost lakókról. Mikor romlott szerinted el ez a város (és vele együtt az itt élők) ennyire és van-e, lehet-e visszaút?
- A történelem felől nézve Budapestnek a 20. században számos rossz pillanata volt, de városépítészetileg talán az olyan intézkedések ártottak neki a legtöbbet, mint a Tabán lebontása, a Ferenciek terét megszüntető aluljáró, a Nyugati teret megszüntető felüljáró vagy a zsidónegyed éppen a szemünk előtt zajló kiárusítása. Visszaút nincs. Remélem, túl leszünk lassan a város egyes részeit teljesen élvezhetetlenné tevő metróépítkezésen. Néha belesajdul a szívem, hogy a költségek akár csak egytizedéből milyen sokat lehetett volna tenni a város felszíni közlekedéséért, például visszaállítani néhány belvárosi villamosvonalat vagy több kerékpárutat építeni.
- Van kedvenc helyed Budapesten?
- Egyetemista koromban idegenvezetőként vezettem a városban külföldi csoportokat, ezért kifejezetten szeretem a turistacsomópontokat, a Várat, a Hősök terét vagy a Gellért-hegyet, hiszen jól ismerem a történetüket. Mivel imádok főzni, a Fővám téri Vásárcsarnok a valódi kedvencem. Az alagsori fűszerüzletben vásárolva csak recepteken és hozzávalókon jár az eszem, olyankor nagyon boldog vagyok.
- Hosszabb időt töltöttél Finnországban. Mi az, ami a legjobban hiányzik neked onnan?
- A hatékonyság, a pontosság, a segítőkészség és a becsületesség; a tenger, a tavak, az erdő állandó közelsége; maga Helsinki, Európa legtisztább levegőjű fővárosa; ezenkívül a kardamommal fűszerezett sütemények, a kenyérsajt és a lakkalikőr.
- Van olyan hely, amit nemrég fedeztél fel Budapesten?
- A Petőfi híd és a MÜPA közötti szakaszon szoktam futni, és észrevettem, hogy nyílt egy szabadtéri hely a Nemzeti Színház előtt. A Placc sajátos jellegét a teátrális kulisszák és a Duna felől lengedező szél adják. Ráadásul ott van a Művészetek Palotája, ami ugyan számomra sem újdonság, de a finn modernizmusra, Alvar Aalto épületeire emlékeztet. Ott, a Lágymányosi híd tövében pillanatokra úgy érezhetjük, mintha nem is Budapesten volnánk.
- Ha épp nem írsz, mit csinálsz?
Fordítok, olvasok, főzök, káromkodva biciklizem és iszonyú lassan kocogok a Duna-parton.
- A történelem felől nézve Budapestnek a 20. században számos rossz pillanata volt, de városépítészetileg talán az olyan intézkedések ártottak neki a legtöbbet, mint a Tabán lebontása, a Ferenciek terét megszüntető aluljáró, a Nyugati teret megszüntető felüljáró vagy a zsidónegyed éppen a szemünk előtt zajló kiárusítása. Visszaút nincs. Remélem, túl leszünk lassan a város egyes részeit teljesen élvezhetetlenné tevő metróépítkezésen. Néha belesajdul a szívem, hogy a költségek akár csak egytizedéből milyen sokat lehetett volna tenni a város felszíni közlekedéséért, például visszaállítani néhány belvárosi villamosvonalat vagy több kerékpárutat építeni.
- Van kedvenc helyed Budapesten?
- Egyetemista koromban idegenvezetőként vezettem a városban külföldi csoportokat, ezért kifejezetten szeretem a turistacsomópontokat, a Várat, a Hősök terét vagy a Gellért-hegyet, hiszen jól ismerem a történetüket. Mivel imádok főzni, a Fővám téri Vásárcsarnok a valódi kedvencem. Az alagsori fűszerüzletben vásárolva csak recepteken és hozzávalókon jár az eszem, olyankor nagyon boldog vagyok.
- Hosszabb időt töltöttél Finnországban. Mi az, ami a legjobban hiányzik neked onnan?
- A hatékonyság, a pontosság, a segítőkészség és a becsületesség; a tenger, a tavak, az erdő állandó közelsége; maga Helsinki, Európa legtisztább levegőjű fővárosa; ezenkívül a kardamommal fűszerezett sütemények, a kenyérsajt és a lakkalikőr.
- Van olyan hely, amit nemrég fedeztél fel Budapesten?
- A Petőfi híd és a MÜPA közötti szakaszon szoktam futni, és észrevettem, hogy nyílt egy szabadtéri hely a Nemzeti Színház előtt. A Placc sajátos jellegét a teátrális kulisszák és a Duna felől lengedező szél adják. Ráadásul ott van a Művészetek Palotája, ami ugyan számomra sem újdonság, de a finn modernizmusra, Alvar Aalto épületeire emlékeztet. Ott, a Lágymányosi híd tövében pillanatokra úgy érezhetjük, mintha nem is Budapesten volnánk.
- Ha épp nem írsz, mit csinálsz?
Fordítok, olvasok, főzök, káromkodva biciklizem és iszonyú lassan kocogok a Duna-parton.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek