Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Életműdíjat kap a Cinefesten Slawomir Idziak
|
CineFest-életműdíjjal jutalmazzák az európai mozi egyik legnagyobb alakját, Slawomir Idziak lengyel operatőrt a szeptember 11. és 20. között megrendezendő 6. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválján Miskolcon.
A fesztivál szervezői szerint lehet, hogy többünknek nem sokat mond a filmes neve, de filmjeit, az általa megörökített képeket biztosan láttuk már, hiszen Idziaknak köszönhető Juliette Binoche megragadó arca a Három szín: kékben, Irene Jacob alakja a Veronika kettős életében vagy a Rövidfilm a gyilkolásról legendás, megrázó képsorai; de az ő nevéhez fűződik a Ridley Scott rendezte A Sólyom végveszélyben vagy a Harry Potter és a Főnix rendje
 
A neves operatőr részese volt ezenkívül Krzysztof Kieslowski legnagyobb sikereinek, tizennégy Zanussi-film operatőre volt, majd Hollywoodban is a legnagyobbakkal dolgozott együtt. 1993-ban a Velencei Filmfesztiválon megkapta a legjobb operatőrnek járó díjat (a Három szín: kékért), majd 2002-ben Oscar-díjra jelölték (A Sólyom végveszélyben fényképezéséért) – most pedig a CineFest életműdíjjal tünteti ki Slawomir Idziakot. 
 
Az európai mozi egyik legnagyobb és legszerényebb alakja néhány évvel ezelőtt a fiatal filmeseket támogatandó megalapította a Film Spring Opent, mely szervezet az online filmkészítés és filmforgalmazás területén kíván segítséget nyújtani a pályakezdő alkotóknak. Idziak szeptember 12-én, 11 órától erről is beszél majd azon a nyilvános workshopon, amit a Művészetek Háza Béke termében tartanak a miskolci fesztivál keretében. 
 
Az életműdíj átadására pedig szeptember 11-én, a CineFest nyitóünnepségén kerül sor, 17.30-kor. Slawomir Idziak további jelentősebb munkái: A nyugodt nap éve, Gattaca, Túszharc, Arthur király
 
 
 
(cinefest.hu) 
 
 
2009.09.04
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 17., csütörtök

Paszkál
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.