Vakító fehérség

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (16)
A Kalifornia – A halál nem utazik egyedül, a Tolvajtempó és a Kardhal rendezője, Dominic Sena is beállt a képregény-adaptálók népes táborába, ám műfaj(család)on belül maradt: Greg Rucka és Steve Lieber 1998-as, négy részből álló bűnügyi képregénye alapján dolgozott.
A Vakító fehérségben Carrie Stetko rendőrbírót ismerhetjük meg, aki az Antarktiszon kényszerül nyomozni, miután az Amundsen–Scott állomás tudósai egy holttestet találnak – meglepő módon a hóban. Habár ez a – különféle kutatóbázisokat leszámítva – lakatlan kontinens első gyilkossági ügye, hamarosan érkeznek az újabb hullák és hullajelöltek, sőt kiderül, hogy a szálak egy ötven évvel korábbi bűnesethez vezetnek.
 
A sima nyomozós „whodunit” krimit filmünk esetében az alkotók annyival dobják fel, hogy bevetnek néhány jól bevált thrillerfogást. A külvilágtól elzárt helyszín feszültsége eleve adott, a nyomozónő és társai munkáját ráadásul szoros határidő sürgeti (három napon belül megérkezik ugyanis a hat hónapig tartó antarktiszi tél). További izgalmakat jelent, hogy hősnőnk hamarosan a gyilkos potenciális prédájává válik, ráadásul állandóan rá-rátörnek egy korábbi ügy kínzó emlékei, és a régi traumához újak is járulnak. 
 
A Vakító fehérség tehát a szokásos fordulatokkal operáló bűnfilm. Némi pluszt a különleges környezet szolgáltatta atmoszféra és a főszerepet játszó Kate Beckinsale ad hozzá – aki ugyan ezúttal szerepe szerint mínusz 60-65 fokban szaladgál, azért az alkotók mégis megtalálták a módját, hogy legyen egy meztelen jelenete. 
firkász
2009.10.07
|
Whiteout
amerikai-kanadai krimi, 90 perc, 2009
Egy nyomozónő az Antarktiszon próbál meg elfogni egy gyilkost, mielőtt beköszönt a hat hónapos sötétség.
Rendező:

Dominic Sena

Színész:

Kate Beckinsale
(Carrie Stetko)

Gabriel Macht
(Robert Pryce)

Tom Skerritt
(Dr. John Fury)

Columbus Short
(Delfy)

Alex O'Loughlin
(Russell Haden)

Shawn Doyle
(Sam Murphy)

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. október 15.
(10 kép)


Film premierek

Kölcsönlakás

magyar vígjáték, 98 perc, 2019

Hidegháború

angol-francia-lengyel romantikus filmdráma, 88 perc, 2018

Boldog halálnapot! 2.

amerikai horror, 100 perc, 2019

Az a nap a tengerparton

angol romantikus filmdráma, 110 perc, 2017

A Maria Callas-sztori

francia dokumentumfilm, 119 perc, 2017

Alita: A harc angyala

amerikai-argentin-kanadai sci-fi, 122 perc, 2018
Játék
Alig egy éve annak, hogy a rockklasszikusok feldolgozásában utazó belga hetesfogat először hallatott magáról.
Filmek a TV-ben
H
11
K
12
Sze
13
Cs
14
18:10
Viszlát, Christopher Robin
angol életrajzi film, 2017
18:10
A Gyűrűk Ura - A király visszatér
amerikai kalandfilm, 2003
18:15
Asterix Amerikában
francia-német animációs film, 1994
18:25
Mona Lisa mosolya
amerikai dráma, 2003
18:30
Szilveszter éjjel
amerikai vígjáték, 2011
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.