A szállítmány

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (49)
Antal Nimród nemcsak Csányi Sándor karrierjét indította be menthetetlenül, amikor az évezred elején megrendezte a Kontrollt, hanem szerencsére sajátját is. A legkeresettebb hollywoodi magyar második nagyjátékfilmjét készítette el a tengerentúlon.
A mérsékelt sikerű, de műfajilag teljesen korrekt Elhagyott szoba után Antal újabb zsánerfilmet tett le az asztalra, melyet az amerikai kritikusok nemes egyszerűséggel olyan B filmnek tartanak, mely a szokásosnál nagyobb szívvel operál. A szállítmány ugyanis egy klasszikus heist movie, azaz olyan izgalmas bűnügyi történet, ahol a figurák egy nagy dobásra készülnek, majd neki is látnak a melónak több-kevesebb sikerrel.
 
Jelen esetben egy pénzszállító cég alkalmazottai eszelnek ki egy merész tervet, és bevonják az újonc Ty-t (Columbus Short – Vakító fehérség), aki háborús veteránként próbál meg talpon maradni a házára szemet vető gonosz bank ellenében. Van tehát társadalmi és lelki dráma a sztoriban, mely a felvezetést kissé nehézkessé teszi, de nem marad el a lényeg: a zárt térben és szorult helyzetben levezényelt abszurd-brutál akció, melyet patent módon szolgál Antal még mindig kiváló színészvezetése, és Andrzej Sekula (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) műfaji idézetek terén tévedhetetlen kamerája.
 
Nagy színészeket láthatunk kis szerepekben, ha forintszavazatunkkal támogatjuk Antal munkásságát, és egy olyan történetet, mely igazságos, akár az élet: ami fáj, az fáj; aki él, az hal. 
csmozi
21 January 2010
|
Hungarian title: A szállítmány
American action, 88 min, 2009
Directed by:

Antal Nimród

Starring:

Columbus Short
(Ty Hackett)

Laurence Fishburne
(Baines)

Jean Reno
(Quinn)

Matt Dillon
(Mike Cochrane)

Fred Ward
(Duncan Ashcroft)

Milo Ventimiglia
(Eckehart)

Skeet Ulrich
(Dobbs)

Lorna Raver
(gyermekjóléti felügyelő)

Amaury Nolasco
(Palmer)

Distributor: InterCom
Premiere: 28 January 2010


Film premierek

Férfiak fecskében

angol vígjáték, 96 perc, 2018

Hotel Transylvania 3.: Szörnyen rémes vakáció

amerikai animációs film, 97 perc, 2018

Felhőkarcoló

amerikai akciófilm, 102 perc, 2018
Játék
A műfaját posztapokaliptikus turbópopként definiáló Einstand garantálja a forró hangulatot.
Filmek a TV-ben
18:20
A dajka
amerikai thriller, 2018
18:25
Váratlan szépség
amerikai filmdráma, 2016
18:25
Repedések
argentin-spanyol thriller, 2017 (feliratos)
18:30
Tigris és sárkány
amerikai-hongkongi-kínai-tajvani akciófilm, 2000
18:45
Pénzt vagy életet!
angol krimi, 1974
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.