A jövő a papírbilié, a fűthető ruháké és a hibrid autóké! Aki nem hiszi, tapintható és kipróbálható közelségbe kerülhet ezekkel a futurisztikus találmányokkal a 100 csoda című kiállításon.
A most még meglehetősen furcsának tűnő tárgyak igazi időutazásra invitálnak bennünket, segítségükkel ugyanis képet kaphatunk arról, hogy milyen lehet a jövő 10, 20 vagy akár 30 év múlva. Mivel fogunk közlekedni, mit viselünk, és milyen módszerekkel óvjuk majd az egészségünket és a környezetünket.
A szervezők közel 1000 négyzetméteren mutatják be a XXI. század sikeres magyar találmányait, berendeznek egy nappalit, egy egészségházat, egy játszóteret, és egy parkolót is, ahol kedvükre bóklászhatnak a látogatók.
A kiállítás fővédnöke dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A legötletesebb, leginnovatívabb alkotásokat szakmai zsűri díjazza, de a közönség is megszavazhatja a maga kedvenceit.

5 komment|Szólj hozzá!
te mikor voltál micimackó??
szólhattál volna! vagy legalább hogy ilyen szar a kiállítás... kösz.
szólhattál volna! vagy legalább hogy ilyen szar a kiállítás... kösz.
|
2010-05-20 18:40:29
Új hozzászólás
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.