Karafiáth Orsolya: Cigánykártya

Karafiáth Orsolya 5 év után új verseskötettel jelentkezik. Karafiáth megosztó személyiség, de abban azért egyetérthetünk, hogy színes, sokarcú egyéniség. Ezek közé az arcok közé most egy újabb került.
Mi benne az érdekes?
 
A költőnő ezúttal cigány jósnőként áll elénk, és ebben a minőségben vet az olvasónak kártya helyett verseket. Pontosabban kártyákat és verseket, hiszen a kötethez egy pakli tarot-kártya is jár, melynek 40 lapja a könyv 40 költeményéhez készült. A vállalkozó kedvűek így egyszerre olvashatnak verseket és jósolhatnak maguknak.
 
Na de milyenek a versek?  
 
Habár a költőnő a Használati utasításban érzelmi ívről és hullámokról ír, a Cigánykártya versei hangulatilag egyneműek: szomorkásak és nosztalgikusak (ettől persze nem kevésbé jók – legkiemelkedőbb a Die schwarze Katze „kvázi-szonettkoszorúja”). A tarka-barka külső tehát letisztult belsőt rejt. 
 
Ki a szerző?  
 
Író, költő, műfordító, énekesnő, főzőshow-k vendége, médiajelenség. A Lotte Lenya titkos éneke és a Café X című verseskötetek, illetve A Maffia-klub című regény alkotója. 
 
Hallgatnivaló 
 
Ahogy annak idején A Maffia-klubhoz kapcsolódva megjelent egy CD, úgy a Cigánykártyához is készült zenei anyag: A fekete macska

Ulpius-ház Könyvkiadó – Est Könyvek, 3999 Ft
fürkész
2009.12.14
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.