Meghalt Zámbó Jimmy, oda a vígasság – mondhatnánk, ha olyan mókás kedvünkben lennénk, mint a veterán mester, aki újabb történelmi kort aktualizált mindannyiunk okulására. Félreértés ne essék...

...Jancsó Miklós nem jókedvében idézi fel Corvin Mátyás uralkodásának politikai intrikáit és machinációit, hanem intésként a ma embere számára, a stílus újhullámos könnyedsége azonban azt mutatja, hogy a rendező követi a Kapa–Pepe-sorozat hagyományát, azaz a keserű igazságot bohócdoktorok és egyéb népegészségügyi imposztorok segítségével viszi be a nézői szervezetbe.
 
Nem kell a fenti leírást szóról szóra komolyan venni, miként magát az Oda az igazságot sem, hiszen a kamera előtt egymásba úszó helyzetek improvizációval tarkított laza elmélkedések csupán, a hatalom birtoklásának és természetének variációi. Aki behatóan ismeri Mátyás korát, az be tudja majd azonosítani a szereplőket és szerepüket a történetben, a többiek azonban kénytelenek lesznek megérzéseikre hagyatkozni, és történelmi ismeretek híján finom párhuzamokat keresni a reneszánsz kori és a mai Magyarország felvilágosult despotizmusa között. Jancsó ismét a nézőre bízza a munka oroszlánrészét, ő csak jeleket küldözget, színészei pedig – tapasztalat és vérmérséklet szerint – próbálják bejátszani azt a nem túl zsúfolt teret, melyet a rendező a történelemből számukra kijelölt.
 
Az Oda az igazság a korai nagy Jancsó-filmek és a kései zsengék ötvözete, szabadszájú, szimbolista képköltemény, mely kellő türelemmel akár élvezhetővé is válhat.