Perzsia hercege: Az idő homokja

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (45)
Talán még emlékszünk néhányan a kilencvenes évek elejének legendás számítógépes akció-kalandjátékára, a Prince of Persiára, mely már a hipermodern játékkonzolok és a fotorealista videojátékok ideje előtt is lenyűgözte a gamerközönséget.
Ennek 2003-as verzióján alapul a Perzsia hercege: Az idő homokja című adaptáció, melyben a főhős, Dastan jóval többet tesz, mint az őseredeti falakon és kiszögelléseken ugráló kis figurája. Filmünkben egy tettre kész, bátor és nemes szívű harcost ismerhetünk meg, akit még kisgyerekként fogadott örökbe a perzsa király. Úgy alakul azonban, hogy egy ellenséges vár sikeres ostromát követően Dastannak egy gonosz intrika miatt menekülnie kell az udvarból – oldalán ráadásul éppen a legyőzött város gyönyörű, ám igen harcias hercegnőjével. Közös kalandjukban pedig fontos szerep jut egy tőrnek, mely különleges dolgokra képes…
 
Mike Newell rendező nevéhez rettentő balfogások (Szerelem a kolera idején) és kultikus kedvencek (Négy esküvő és egy temetés) egyaránt fűződnek. Új munkája valahol a kettő között helyezkedik el – ráérős cselekményvezetésével, az akciójelenetek mellett szinte azonos súllyal jelenlévő szerelmi szállal és több komikus színfolttal leginkább a régi iskola darabjait idézi. Páran esetleg túl régimódinak találják majd, de vegyük figyelembe, hogy Newell utoljára talán a hetvenes években rendezett igazi kalandfilmet (A vasálarcos). Különben sem lehet rossz egy olyan film, melyben elhangzik a „Tudtad, hogy a strucc hajlamos az öngyilkosságra?” mondat. 
fürkész
2010.05.12
|
Prince of Persia: The Sands of Time
amerikai kalandfilm, 110 perc, 2009
Látványos videojáték-feldolgozás kalandvágyó herceggel, szövetséges hercegnővel és gonoszokkal, akik homokviharral akarják leigázni a Földet.
Rendező:

Mike Newell

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. május 20.

Műsoron a TV-ben

HBO 2
 2019.10.25., péntek, 07:10
 2019.10.30., szerda, 15:00
 2019.10.31., csütörtök, 09:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(6 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
Fokvárosi nyár
német romantikus film, 2010
18:20
Sarkvidék
izlandi film, 2018
18:25
Waterworld - Vízivilág
amerikai kalandfilm, 1995
18:25
Mario
svájci film, 2018
18:40
Országúti bordély
amerikai filmdráma, 2010
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.