Három díjat is nyert a Transformers 2. a tavalyi év legrosszabb filmes teljesítményeinek gáláján. Sandra Bullock pedig – aki két „elismeréssel” gazdagodott egy nappal az Oscar előtt – személyesen is megjelent, hogy átvegye trófeáit.
Sandra Bullock nyerte a legrosszabb színésznőnek és – Bradley Cooperrel közösen – a legrosszabb filmes párosnak járó kitüntetést. Mindkét díjat az All About Steve című vígjátékban nyújtott teljesítményével érdemelte ki. És meglepő módon a színésznő meg is jelent a gálán, hogy átvegye a trófeákat – ilyen igen ritkán adódott a ceremónia történetében: legutóbb Halle Berry ment el személyesen is az Arany Málnájáért (2005-ben a Macskanőért díjazták).
A díjátadóra a sztár egy trailerrel érkezett, ami All About Steve-DVD-kkel volt telepakolva. A lemezeket a színésznő a közönség tagjainak szánta. „Valami azt súgja, hogy nem is láttátok mindannyian ezt a filmet, mert nem állnék itt, ha tényleg megnéztétek volna. Mindenkinek adok egy példányt, és a következő üzletet ajánlom: eljövök jövőre is, ha megígéritek, hogy megnézitek a filmet és valóban megfontoljátok, hogy tényleg ez volt-e a legrosszabb alakítás. Ha hajlandóak vagytok megtenni, itt leszek a következő évben is, és visszaadom az Arany Málnámat” – mondta Bullock az őt ünneplő tömegnek.
További érdekesség, hogy a negatív elismerés egy nappal azelőtt találta meg Bullockot, hogy a 82. Oscar-gálán nagy esélyekkel indult a legjobb női főszereplő díjáért A szív bajnokai (The Blind Side) című filmdrámával (a színésznő végül meg is nyerte az Oscart – ez pedig, hogy ugyanaz a színész egy évben egy Málnát és egy Oscart is nyerjen, eddig még nem fordult elő a díjak történetében).
A legtöbb díjat ugyanakkor az ellen-Oscaron nem Sandra Bullock zsebelte be, hanem a Transformers 2., az elmúlt év egyik legnagyobb kasszasikere: három fontos díjat is érdemelt, köztük a legrosszabb filmnek, a legrosszabb rendezőnek és a legrosszabb forgatókönyvnek járót. Mivel az idei gála a jubileumi 30. volt, speciális kategóriákban is hirdettek győzelmet. Megválasztották például az évtized legrosszabb filmjét (a Háború a földön lett az), színészét (Eddie Murphy) és színésznőjét is (Paris Hilton).
A nyertesek és a jelöltek teljes listája (a győztesek neve vastagon szedve):
Legrosszabb film:
All About Steve
G.I. Joe: A kobra árnyéka
Az elveszettek földje
Vén csontok
Transformers: A bukottak bosszúja
Legrosszabb színész:
Mindhárom Jonas fivér (Jonas Brothers – A koncert 3D)
Will Ferrell (Az elveszettek földje)
Steve Martin (A rózsaszín párduc 2.)
Eddie Murphy (Seholország)
John Travolta (Vén csontok)
Legrosszabb színésznő:
Beyoncé Knowles (Őrült szenvedély)
Sandra Bullock (All About Steve)
Miley Cyrus (Hannah Montana: A film)
Megan Fox (Ördög bújt beléd és Transformers: A bukottak bosszúja)
Sarah Jessica Parker (Hova lettek Morganék?)
Legrosszabb mellékszereplő:
Billy Ray Cyrus (Hannah Montana: A film)
Hugh Hefner mint önmaga (Miss March)
Robert Pattinson (Alkonyat – Újhold)
Jorma Taccone (Az elveszettek földje)
Marlon Wayans (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Legrosszabb mellékszereplőnő:
Candice Bergen (A csajok háborúja)
Ali Larter (Őrült szenvedély)
Sienna Miller (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Kelly Preston (Vén csontok)
Julie White (Transformers: A bukottak bosszúja)
Legrosszabb páros a vásznon:
Bármely két vagy több Jonas fivér (Jonas Brothers – A koncert 3D)
Sandra Bullock és Bradley Cooper (All About Steve)
Will Ferrell és bármely partnere vagy szörnyfigura (Az elveszettek földje)
Shia LaBeouf és akár Megan Fox, akár bármely Transformer (Transformers: A bukottak bosszúja)
Kristen Stewart és akár Robert Pattinson, akár Taylor Lautner (Alkonyat – Újhold)
Legrosszabb remake, feldolgozás, előzmény vagy folytatás:
G.I. Joe: A kobra árnyéka
Az elveszettek földje
A rózsaszín párduc 2.
Transformers: A bukottak bosszúja
Alkonyat – Újhold
Legrosszabb rendező:
Michael Bay (Transformers: A bukottak bosszúja)
Walt Becker (Vén csontok)
Brad Silberling (Az elveszettek földje)
Stephen Sommers (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Phil Traill (All About Steve)
Legrosszabb forgatókönyv:
All About Steve
G.I. Joe: A kobra árnyéka
Az elveszettek földje
Transformers: A bukottak bosszúja
Alkonyat – Újhold
Az évtized legrosszabb filmje:
Háború a földön
Eszement Freddy
Gengszterrománc
Tudom, ki ölt meg
Hullámhegy
Az évtized legrosszabb színésze:
Ben Affleck (9 jelölés, 2 győzelem olyan filmekkel, mint a Daredevil, a Gengszterrománc, az Apja lánya, A felejtés bére, a Pearl Harbor vagy a Túlélni a karácsonyt)
Eddie Murphy (12 jelölés, 3 győzelem olyan filmekkel, mint a Pluto Nash, az Én, a kém, a Seholország, Az üresfejű, a Norbit vagy a Showtime)
Mike Myers (4 jelölés, 2 győzelem olyan filmekkel, mint A macska – Le a kalappal! vagy a Love guru)
Rob Schneider (6 jelölés, 1 győzelem olyan filmekkel, mint a Tök állat, a Lúzer SC, a Tök alsó, a Tökös csaj stb.)
John Travolta (6 jelölés, 3 győzelem olyan filmekkel, mint a Háború a földön, A vér kötelez, a Telitalálat, a Vén csontok vagy a Kardhal)
Az évtized legrosszabb színésznője:
Mariah Carey (egyetlen, ám hatalmas bűne: Glitter – Ami fénylik)
Paris Hilton (5 jelölés, 4 győzelem olyan filmekkel, mint A dögös és a dög, a Viasztestek vagy a Repo: The Genetic Opera)
Lindsay Lohan (5 jelölés, 3 győzelem olyan filmekkel, mint a Tudom, ki ölt meg, a Kicsi kocsi – Tele a tank vagy a Cserebere szerencse)
Jennifer Lopez (9 jelölés, 2 győzelem olyan filmekkel, mint az Angyali szemek, a Gengszterrománc, a Most már elég!, az Apja lánya, az Álmomban már láttalak, az Anyád napja vagy a Szeretném, ha szeretnél)
Madonna (6 jelölés, 4 győzelem olyan filmekkel, mint a James Bond: Halj meg máskor!, A második legjobb dolog vagy a Hullámhegy)
(bbc.co.uk, razzies.com)

2010. augusztus 19 - 25.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.