Kedvenc helyek

Feloszlik a Kispál és a Borz - búcsú a Szigeten

Amint arra számítani lehetett, a Kispál és a Borz az a zenekar, amely több mint húsz évnyi közös zenélés után a Szigeten játssza utolsó koncertjét. Ősszel még megjelenik egy utolsó lemez az együttestől, majd többet nem hallunk a Kispálról.
A Sziget Fesztivál a napokban jelentette be, hogy az idei rendezvény mínusz egyedik napján egy több mint 20 éves múlttal rendelkező zenekar ad búcsúkoncertet. Akkor még a név titkos volt, de a leírás alapján már sejteni lehetett, hogy a pécsi illetőségű Kispál és a Borzról van szó. 

Csütörtökön sajtótájékoztatón erősítették meg a gyanút, így most már biztos: feloszlik az utóbbi húsz év legfontosabb hazai alternatív zenekara. Az együttes döntését azzal indokolta, hogy nem látnak már perspektívát a közös munkában, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy együtt nem tudnak jobb dalokat írni, mint külön-külön. Azt is elmondták: a döntést már korábban, még Lovasi András Kossuth-díja előtt meghozták, de a bejelentéssel mostanáig vártak.

A Kispál és a Borz a Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 9-én zenészbarátaik és az együttes korábbi tagjainak társaságában, háromórás koncerttel búcsúzik, ősszel pedig megjelenik egy búcsúlemez is, amely az elmúlt néhány évben született dalokat tartalmazza, köztük néhány teljesen új szerzeményt is. 
 
2010.04.01
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.