A Zuboly addig-addig turkált kifogyhatatlan kreatív zsákjában, addig próbálgatta, hogy mi mihez zeneileg, míg ki nem derült, hogy leginkább minden mindenhez. A fékezhetetlen agyvelejű tagság már első korongján (Értem a kujonságot, 2007) összekutyulta Mozartot Michael Jacksonnal, az AC/DC-t Chris Isaak-kel, az operát a poppal, a rockot a hiphoppal, mindezt pedig a népzenével és az urbánus folklórral.
Ágoston Béla szaxofonos (Agostones, Grencsó Kollektíva, Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, Folkestra, Kispál és a Borz-kollaborátor), állandó társa, Hock Ernő bőgős, Benke Ágoston Félix dobos, Busa Pista azaz MC Busa (Irie Maffia, Gimmeshot) és a lemez elkészülte után érkezett, de mára teljes jogú taggá avanzsált Szarvas Dávid másodszorra is hasonló ajánlattal üldöz ki minket bezombult hétköznapjainkból.
A Virágoztass engem ha lehet, még szórakoztatóbb, mint elődje, és legalább olyan rafkós, vicces és pihentagyú; a múltból merít, de egyáltalán nem múltidéző. Az akusztikus park (duda, brácsa, ütőgardon, lánc, szájharmonika, dob, doromb, tilinkó, kalimba, tenor, alt és szopránszaxofonok, bőgő, beatbox) mellé ezúttal az elektronika is befért, ja, és persze nem maradt el a levélsípos, szúnyogciripelős cicélés sem.
A háttértörténet legalább olyan ágas-bogas, mint a Zuboly zenéje. Az album rögzítését már két évvel ezelőtt elkezdték. 2008 nyarán nagyjából össze is hegesztették, még Lovasi Megadó Kiadója, vagyis maga Lovi is rábólintott, és karácsonyra ki is jött volna, de nem. Csúszás lett a vége. A probléma oka a fránya feldolgozások körüli (jogi) procedúra volt. Konkrétan Hofi Lazítani című opuszának beválogatását nem vették volna jó néven az illetékesek, de ugyanígy áldozatul estek a The Clash egyik számát vagy a Paint It Black-et beidéző darabok is. Aztán persze a legvégén mégis megjelent a korong.
Az alaptársaság mellett feltűnik még jó néhány fő- ill. mellékszereplő is. Így pl. Kőszegi Mátyás xilorimbázik, de DJ Snare, Mr. Masters és Polnauer Flóra is hozzáteszik a lemezhez a magukét. A korábban magukat broken etno-jazz bandának tituláló tagság fantáziadús átdolgozásai leginkább csapongó ötletrohamoknak hatnak, mégis mederben marad a produkció, bár tagadhatatlan, hogy a permanens vigyorgástól a végére kissé lefáradunk.
Az analizálás után kiderül: az Esmét esikben többek között a Szőkített nő, a Supertramp It's Raining Again-je, az El Condor Pasa és egy Rózsa Sándor-népdal fonódnak egymásba. Az elborult Mátrix kérlekben a Twin Peaks motívuma és Bródy Mama kérlekje ideologizálja Neo és Morpheus antivilágát. Az elektrós Hipertér egy korabeli betyártörténetet öltöztet kortárs köntösbe. A Romantikusban előkerül a Hófehér Jaguár és a Tavaszi szél vizet áraszt, a Szellemvilágban meg az Edda és így tovább.
A Zuboly sufnifolkja végre megtanít lazítani.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek