A magát a tánc, a tűz, az új termés és a zene azték istene után elnevező tagság immár tizenkét éve próbál minket meggyőzni arról, hogy a nyugati típusú dekadencia csak depressziót és rosszkedvet szül. Úgyhogy hagyjuk már a leszegett fejű önsajnálatot, és élvezzük, hogy élünk, és örüljünk annak, amink van!
Mindeközben persze az Ozomatli egészen komoly dolgokat pedzeget, úgymint társadalmi igazságosság, fenntartható, progresszív politika, háborúellenesség. Ezek után persze egyértelmű, hogy az 1995 óta bandázó Los Angeles-i zenekar a béke és az igazságosság mellett tette le voksát.
A 2004-es Street Signs már a Grammy-ig vitte, egészen pontosan a Latin Grammy jutott neki, amit a legjobb alternatív albumnak ítélt oda a nagytekintélyű zsűri. A 2007-es Don't Mess With The Dragon című albumukat követően - a diplomácia közbenjárására - Nepálban adtak koncertet, de ugyanígy jártak olyan országokban, mint India, Jordánia, Tunézia, Madagaszkár vagy épp a Dél-Afrikai Köztársaság és Egyiptom. A fennállása óta több tagcserén átesett banda az eredendő latin hatások mellett olyan inspirációkat is beépített az idők során, mint az észak-afrikai és az arab zene.
A tánczenei koktél mindezek mellett olyan életigenlő összetevőkből mixelődik, mint a salsa, a funk, a hiphop, meg egy csomó egzotikus latin kotyvalék, például afro-kubai boogaloo, karib-tengeri merengue, algír chaabi vagy mexikói tejano. A 21. század Los Lobos-a minden megnyilvánulásában kultúrák kavarognak és termékenyítik meg egymást. Multikulti karneválon vagyunk, körülöttünk jókedv, vidámság és napfény, meg mindenféle egzotikus hangszerek, marimba, tabla, cajon, meg persze rezesek, trombita és harsona.
Az aktuális Fire Away-en az Ozomatli továbbra is "sunshine reggae-t" tol, zenéjükben szikrázik a napfény, pára egyetlen százaléknyi sincs. Csinos lányok bikiniben ráznak, mi pedig kivétel nélkül nagyon kigyúrt férfiaknak érezzük magunkat, akiknek az égvilágon semmi más dolguk nincs, mint hogy a pálmafák alatt heverészve szürcsöljék jéghideg sex on the beach koktéljukat. Közben olyan dalok szólnak, mint a latinos, hiphopos It's Only Paper, vagy épp a funkos Elysian Persuasion.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek