Vándorkiállítás és egynapos tárlat „A Felemelő Század” programsorozat keretében. A Nemzeti Kulturális Alap 2010-ben kétéves átfogó programot indított A Felemelő Század címmel.
A program a XIX. század művészeti, kulturális, művelődési, intézményi és társadalmi értékeit helyezi a középpontba.
Az egyedülálló kezdeményezés múzeumi, zenei, irodalmi, építészeti és közművelődési programok sorával tiszteleg a XIX. század sikerei, vívmányai előtt, egyúttal üzen a XXI. századnak. Olyan – ma is örök érvényű – értékekre mutat rá, mint a szabadság, nemzet és haza, polgárosodás, együttműködés.
A program részeként 2010. június 19-én egy több mint egy éves vándorkiállítás indul útjára. „A lehetőségek országa – Polgárosodás a 19. századi Magyarországon” kiállítás-sorozat a „polgár” fogalmat helyezi a középpontba. Polgár, polgárság – e fogalmakat különösen sokat halljuk és használjuk a rendszerváltozás óta. De vajon tudjuk-e, miről is van szó, mit jelentenek? Hogyan alakult ki az a fontos szerep, amelyet a polgárság betöltött az ipar, kereskedelem, a tudományok, a kultúra, a közélet terén? Ezt a folyamatot hat dinasztikus történeten keresztül mutatja be a kiállítás-sorozat.
A minden állomáson bemutatásra kerülő anyagokból megismerhetjük „egy hungarikum születését” (Fischer Mór és családja), „a magyar ipar úttörőit” (Ganz Ábrahám, Mechwart András), „a magyar orvostudomány megteremtőit” (a Korányi család), „az Aranyembert” (Sina György és Simon). Tiszteleghetünk „a nemzeti zene megteremtői” előtt (Rózsavölgyi Márk, Bihari János), valamint művészsorsokon keresztül figyelhetjük meg a polgárság önmegvalósítását (Jókai Mór, Barabás Miklós, Borsos József).
A vándorló anyaghoz minden helyszínen egy-egy „helyi történet” kapcsolódik. Az első tárlaton, mely 2010. június 19-én nyílik Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban (Salgótarján, Múzeum tér 2.) Komjáthy Jenő és Csontváry Kosztka Tivadar családtörténetével ismerkedhetünk. A vándorkiállítás következő állomásain – Nagycenk, Békéscsaba, Nagyvárad, Nyíregyháza, Kassa, Zalaegerszeg – újabb és újabb híres családok „csatlakoznak” a történethez. A teljes kiállítás-sorozatot múzeumpedagógiai és közönség-programok kísérik. A megnyitóval együtt június 19-től elérhető www.alehetosegekorszaga.hu honlapra pedig akár saját személyes 19. századi családtörténetüket is feltölthetik az érdeklődők, együtt írhatják a kiállítás-szervezőkkel a magyar polgárság történetét. A tervek szerint az esemény-sorozatot jövő tavasszal egy nagyszabású, minden addig bemutatott anyagot felvonultató tárlat zárja a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A kiállítás nyitó rendezvénye is a Magyar Nemzeti Múzeumhoz köthető, ahol a Múzeumok Éjszakája programjának részeként – 2010. június 19-én - a Díszteremben egynapos kamara kiállítás nyílik „A Felemelő Század” tiszteletére. A Díszteremben a vándorkiállítás anyagából tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők a Soproni Múzeum különleges Széchenyi István relikviáiból, melyeket még sosem láthatott a budapesti közönség. A különleges, egynapos tárlat csak a Múzeumok Éjszakáján látogatható.
További információ az egynapos tárlatról: http://www.hnm.hu/hu/progr/pro_hosszej.html

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek