Kiütötte A karate kölyök A szupercsapatot

Az elmúlt hétvégén a nyolcvanas évek támadta teljes pályán az észak-amerikai mozikat: egyszerre mutatták be ugyanis az 1984-es Karate kölyök remake-jét és az 1983 és ’87 között futott sorozat, A szupercsapat nagyfilmes verzióját.
A két kultikus kedvenc modern változatának versenyéből a Will és Jada Pinkett Smith kisfia, Jaden és Jackie Chan főszereplésével forgott A karate kölyök került ki győztesen, méghozzá igen nagy fölénnyel: 56 millió dolláros bevételre tett szert a kanadai és Egyesült Államok-beli filmszínházakban, míg A szupercsapat (The A-Team) mindössze 26 milliót keresett. A karate kölyök egyébként ezzel túlszárnyalta a várakozásokat, hiszen szakemberek mindössze 30-35 millió dolláros debütálást jósoltak neki nyitó hétvégéjén. A szupercsapat siralmas eredménye pedig már csak azért is elkeserítő, mert állítólag 110 millióból készült. 
 
Az észak-amerikai jegybevételi toplista bronzérmese a Shrek-franchise negyedik, befejező része, a Shrek a vége, fuss el véle lett, 15,8 milliós eredménnyel. Mint arról korábban folyamatosan beszámoltunk, a zöld ogre utolsó kalandja korábban három hétvégén keresztül is győzedelmeskedett a box office listán, és továbbra sincs oka panaszra, hiszen összbevétele már 210 millió dollárnál jár – ezzel pedig mindössze a negyedik film idén, melynek sikerült átlépnie a bűvös 200 milliós bevételi határt. 
 
A negyedik helyen a múlt heti ezüstérmest, a Get Him to the Greek című komédiát találjuk 10,1 millió dollárral, míg a Perzsia hercege és a Szex és New York 2. még tovább csúszott lefelé: előbbi film 6,58 millióval a hatodik, utóbbi alkotás 5,53 milliós eredménnyel a nyolcadik. A két bajnokot, A karate kölyök című remake-et és A szupercsapatot egyébként szeptember 2-án, illetve augusztus 5-én mutatják majd be a magyar mozik. 
 
 
 
(est.hu összeállítás)
 
 
2010.06.14
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
18:15
Csábító nyári gyakorlat
amerikai-kanadai romantikus film, 2016
18:20
Az árnyéktalan rúgás mestere
kínai kungfufilm, 2016
18:25
Jackie Chan: A botcsinálta gengszter
hongkongi akcióvígjáték, 1989
18:40
18:45
Túszdráma
amerikai-német akcióthriller, 2005
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.