A szupercsapat

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (21)
Tíz évvel ezelőtt egy különleges kommandó tagjait elítélték egy általuk el nem követett bűntény miatt…” – kezdődött a nyolcvanas évekbeli tévésorozat, A szupercsapat összes epizódja.
A kultikus széria alapján készült akciófilmből most megtudhatjuk, mi is volt a különleges katonai egység tagjai által el nem követett (ellenben rájuk kent) bűntett. A szupercsapat-nagyfilm tehát afféle előzmény, eredettörténet, csak persze abszolút a XXI. század történelméhez és elvárásaihoz igazítva, azaz Vietnamból Irak lesz, a kissé gagyi effektekből pedig látványos akcióorgia.
 
Joe Carnahan (Narkó, Füstölgő ászok) tesztoszteronmozija ezen felül nagyrészt sikerrel veszi át mindazt, amiért rajongói a szóban forgó tévéműsort szerették. John „Hannibal” Smith ezredes imádja a szivarokat és „mikor egy terv jól sikerül”, Peck hadnagy, azaz a Szépfiú itt is a nők kedvence, Rosszfiú Baracus szolid mohawk frizurája is a régi, „Dühöngő” Murdock, a vadászpilóta pedig továbbra is a pszichiátriára való; egyedül a szupercsapat női tagja, Amy és a fenegyerekeket üldöző Lynch ezredes esett át érdekes átalakuláson, a széria humorát viszont szerencsére átörökítették a nagyfilm alkotói. 
 
Szintén a sorozat öröksége, hogy a kissé vázlatos karakterek és a hívószavakra működő sztori helyett egyértelműen az akcióé a főszerep; úgy is mondhatnánk, a végtelen akciószekvenciák, a rengeteg robbanás, bunyó és egyéb nyalánkságok (például egy tankos-ejtőernyős zuhanás) közé kerültek történetmorzsák is – nyilván nagyon sokak örömére. 
firkász
2010.07.22
|
The A-Team
amerikai akcióvígjáték, 117 perc, 2010
Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolták meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, de egyszer talán tisztázzák a nevüket.
Rendező:

Joe Carnahan

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. augusztus 5.

Műsoron a TV-ben

Mozi+
 2018.04.28., szombat, 18:30
 2018.04.30., hétfő, 14:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek



Film premierek

Bosszúállók: Végtelen háború

amerikai fantasy, 149 perc, 2018

Bűbáj herceg és a nagy varázslat

kanadai animációs film, 90 perc, 2018

Arcélek, útszélek

francia dokumentumfilm, 89 perc, 2017
Játék
Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel.
Filmek a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
18:05
Egyesült Királyság
amerikai-angol filmdráma, 2016
18:20
Amerika Kapitány: A tél katonája
amerikai kalandfilm, 2014
18:25
Párizs még várhat
amerikai-japán romantikus vígjáték, 2016
18:25
A púpos
olasz-német-francia filmdráma, 1997
18:45
Támadás a Fehér Ház ellen
amerikai akciófilm, 2012
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.