A HA/VER című filmet még azon kritikusok is az év nagy dobásaként emlegetik, akik jóindulata egy neonáci biztosítási kárbecslőjével vetekszik. És ami azt illeti, a soundtrack is túlmutat a hasonszőrű vígjátékokhoz illő zenei összeállításokon. Ennek legbiztosabb jele, hogy az összegyűjtött szerzemények a képsorok nélkül, önmagukban is megállják a helyüket.
A lemezt a legkevésbé tipikus, de annál frappánsabb Prodigy-szerzemények egyike, a Stand Up nyitja. Mika Kick Ass (We Are Young) című darabja olyan, akár a hímnős énekes eddigi életműve, azaz klasszikus szereted-vagy-zsigerből-gyűlölöd jellegű alkotás, a szimpatizánsok mindenesetre örömüket lelik majd benne.
A rockosabb vonalat a Primal Scream, a The Pretty Recless, a The Dickies, a New York Dolls és a The Hit Girls képviseli, ez utóbbi punkos örökbecsűje talán a legmeggyőzőbb a mezőnyből. Aztán itt van nekünk Morricone mester is az Egy pár dollárral többért zseniális főcímzenéjével, továbbá Elvis az An American Trilogy című negédes alapvetéssel.
Korántsem kihagyhatatlan, ám felettébb változatos és szórakoztató anyag.

Linkek
Kapcsolódó cikkek
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek