Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Strandok, uszodák

Touch of Death
|
Szeged, Garaboncziás Borozó, 2010. július 3.
Addig is, míg nem érnek ide a fesztiválok nagy zenekarai, hallgassunk kezdő hazai zenekarokat! Itt van például egy fiatal, szegedi metálbanda, akiknek a névválasztása egy érzésből fakad: elmondásuk szerint ezt akkor érzed...
„mikor baleset ér, és egy hajszál választ el a haláltól, megijedsz, a szíved úgy ver, mint egy géppuska, és azt gondolod: meg fogok halni.” De nem halsz meg. Na, ez a feeling mozgatja őket.
 
A Touch Of Death egy öttagú melodikus death-metálbanda, melyet Lóczi Mihály alapított 2006-ban. Persze a tagok gyakran cserélődtek, de 2009 ősze óta a felállás változatlan: Lóczi Mihály (szóló/ének), Bús Péter (ritmus), Kiss Olivér (basszus/vokál), Pécsi Viktor (szinti), Sajgó Vitéz (dob). Épp most adták ki egyszámos, azonos című demo albumukat. 
 
A ToD-ot hangulatilag leginkább a Tartaros-hoz lehetne hasonlítani – némi göteborgi death-es beütéssel. Habár annyira nem kísérteties, és némileg lassabb tempójú, de mégis van húzás és lendület a zenében. A billentyű kis dominanciát élvez, de egységes gerincet alkot a váltakozva döngölős és tekerős riffek mellett. Személy szerint csilingelős metálhoz sorolom, de az értők szerint "kellemes" zene, melyet akár élőben is meghallgathattok a Scathing Dawn és a Silent Hate társaságában. 
hédi
2010.06.30
|
1 komment|Szólj hozzá!
A zenekar honlapja elköltözött a HTTP://WWW.TOUCHOFDEATHOFFICIAL.COM címre.
Lóczi Mihály
|
2011-04-09 15:14:00
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2014. augusztus 28., csütörtök

Ágoston
Egy furcsa nyár végén ? szüret előtt
Béres Melinda
(Béres Pincészet)
Most, egy-két héttel a szüret előtt pedig már nem maradt más hátra, csak a T.I. technika gyakorlása: térdre, imához.
1
Tállya Radicals
Ripka Gergely
(Táncoló Medve)
Csak nők előtt szoktam letérdelni, és mivel elég sokat térdelek a tőkék mellett a munka során, szükségszerűen azok csakis lányok lehetnek. A szőlőben és a pincében is köszönni kell nekik: hello csajok!

XVI. Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál Budapest, 2014. augusztus 27 - 31.

New Orleans Swing Budapest, 2014. augusztus 29 - 31.

Szentendre éjjel-nappal nyitva 2014 Szentendre, 2014. augusztus 29 - 31.

Örkény kert 2014 Budapest, 2014. augusztus 30., szombat

XVIII. Vegetáriánus Fesztivál Budapest, 2014. augusztus 30 - 31.

2014. szeptember 2. és 7. között jubilál azaz tizedszer kerül megrendezésre a BuSho (Budapest Short) Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A fesztiválnak 6 évig otthont adó Vörösmarty mozi bezárásával a központi vetítések helyszíne ezúttal a Puskin mozi és a Corvintető lesz, a vidéki helyszínek között pedig szintén debütál majd Sopron.
2014. szeptember 6-án ismét MOZIÉJSZAKA lesz a CORVINBAN. Erre az alkalomra a szokásokhoz híven egy karszalag elegendő a belépéshez, amivel este 6-tól reggelig lehet mozizni „látástól-vakulásig”.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.