Bár anno Pécsett működött a hon egyik legkirályabb hiphopformációja, a Megasound System, a koronát mégis a Punnany Massif érdemli. Legutóbb négy éve tudósítottak a hazai állapotokról, és most.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
A Korkörkép című munka a világ bármely szegletében megállná a helyét. A két MC, Rendben Man és Wolfie, na és pakolóembereik, Zsigabá és DJ Stika bekeverték a szezont a fazonba, a keleti és latin zenéket a magyar folkba, a funkot a jazzbe, a tévészpotokat a filmes utalások közé. Az élősködést, szkeccsekkel és szintetikus hangszerekkel dobták fel, az egészet meg vicces, humoros, ironikus, önreflektív, furmányos, vagy épp lokálpatrióta nyelvzsonglőrködéssel dumálták tele. Övék volt az ország. A második album már a kitolás fázisában van. A mecsekaljai ritmuspörgetők és dumagépek ShenKick című korongjának mixe már letölthető honlapjukról.
A pécsi szál mellett, a BxDxF Kölnből érkezik hozzánk. Hiphop van ebben is persze. Popos, rockos, szórakosgató, szórakoztató. A korábban a Dog Eat Doggal és a Bloodhound Ganggel is turnézó banda alapvetően a rock felől közelíti meg a hiphopot. Úgy, mint egy évtizede a nu metál próbálta, csak a Rajna-menti kollektíva ötletesebb és eredetibb.

1 komment|Szólj hozzá!
Baromság! Ezek soha nem lesznek jobbak a Megasound-nál!
Dark Sun
|
2011-07-08 10:54:45
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek