Machete

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (56)
Nehéz egy olyan filmbe belekötni, amely bevallottan a hetvenes évek legpocsékabb, de mégis egész generációk ízlését meghatározó alkotásai előtt tiszteleg, azok hibáit szándékosan és ironikusan felnagyítva ismétli meg, így nem is nagyon fogunk a továbbiakban piszkoskodni.
Robert Rodriguez még a Tarantinóval közösen készített Grindhouse filmekhez rittyentett egy kamu előzetest ugyanezzel a címmel – bár a történet már jóval korábban megszületett a fejében –, és a poénnak szánt szösszenet olyan sikeres lett, hogy a nagy fejű stúdiófőnökök is láttak benne annyi fantáziát, hogy egész estés darab szülessen belőle. Rodriguez saját bevállása szerint a film felét a trailerhez már leforgatott anyagokból dobta össze.
 
A lényeg persze a tuskólábú Danny Trejo, a karrierjét kisstílű bűnözőként kezdő, sajtreszelő képű karakterszínész – és már-már akciósztár –, mint a címszereplő bozótvágó kés, aki minden pasit lever, és minden csajt megdug, vagy fordítva, még tíz-tizenöt golyóval a testében is. A pasas egy élő karikatúra, és sok szempontból az egész film az, minden vérfröcsögéssel, forradalmi retorikával és szoftpornós felhangokkal, meg a nyilván jófejségből megjelenést vállaló megannyi sztárral. A legmeglepőbb köztük a szerény méretűre hízott Steven Seagal élete első gonosz szerepében, a jócskán kikerekedett Antal Nimród pedig magyarul is elsüt egy poént, aztán jól megverik érte. Vagyis a direkt gagyiba nem lehet és nem is kell belekötni, de a babaarcú Jessica Alba azért még így is iszonyat gyenge.
Vízer
2010.11.11
|
Machete
amerikai akciófilm, 105 perc, 2010
Miután egy profi bérgyilkost átvernek a megbízói, brutális bosszúhadjáratot indít egykori főnöke ellen. Sok-sok fegyverrel.
Színész:

Danny Trejo
(Machete Cortez)

Jessica Alba
(Sartana)

Don Johnson
(Von Jackson)

Robert De Niro
(John McLaughlin)

Lindsay Lohan
(April)

Michelle Rodriguez
(Luz)

Cheech Marin
(Padre)

Steven Seagal
(Rogelio Torrez)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2010. november 25.
(11 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
Látomás
japán romantikus film, 2018
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
A kilencedik kapu
amerikai thriller, 1999
18:25
Jack Reacher: Nincs visszaút
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
18:35
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.