Antikrisztus

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (21)
Vannak rendezők, akik rendre csúnyán bánnak hősnőikkel: nálunk Mundruczó Kornél ilyen, tőlünk nyugatabbra pedig Lars von Trier szereti egzecíroztatni a kezei közé kerülő színésznőket, de eddig még soha nem ment olyan messzire, mint szegény Charlotte Gainsbourg esetében.
A film megtekintése előtt két dolgot mindenképpen érdemes elmondani Lars von Trierről. A dán mester egyrészt szeret erősen fogalmazni – például állítja, hogy ő a legnagyobb élő rendező –, másrészt az Antikrisztust egy masszív depresszió és több hónapnyi kezelés után – vagy inkább közben – készítette el. Nem is egy felhőtlenül vidám vígjátékot hozott össze, hanem a tökéletes művész horrorfilmet, már-már elviselhetetlen lelki és fizikai fájdalmat mutatva be a vásznon.
 
A fájdalom elviselője egy kisgyermekét frissen elveszítő házaspár, akik egy kis faházban húzzák meg magukat valahol az erdő mélyén, hogy a pszichiáter férj (Willem Dafoe) a gyász mélyére hatolva szabadítsa meg feleségét (az alakításért a legjobb színésznő díját Cannes-ban elnyerő Charlotte Gainsbourg) a mardosó önvádtól. A terápia látszólag működik is, legalábbis kezdetben, majd az asszony egyre inkább férje és önmaga ellen fordul, és a történet brutális fordulatot vesz. Kevesen képesek arra, hogy egy szinte eszköztelen kamaradrámából a szadomazo pornó határait súroló, szereplőit a végsőkig lemeztelenítő katarzist kovácsoljanak, de az önmagát is ördögűzésnek alávető Trier azért összehozta. Más kérdés, hogy hányan borulnak majd ki a végeredményen…
Vízer
2010.11.11
|
Antichrist
dán-olasz-svéd filmdráma, 108 perc, 2009
Egy gyermeküket gyászoló pár egy erdei házba vonul vissza, hogy rendbe tegyék a kapcsolatukat, de a dolgok igazán rosszra fordulnak.
Rendező:

Lars von Trier

Színész:

Willem Dafoe
(a férfi)

Charlotte Gainsbourg
(a nő)

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2010. november 18.
(8 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.