A nyugat-londoni Notting Hillben született, de az USA-ban nevelkedett Mark Ronson tekintélyes szellemi munícióval bíró családban szocializálódott. Az író mama és a Foreigner-gitáros, Mick Jones nevelőpapa mellett lehetetlen volt elbújni a rakkenroll csábítása elől. Persze a kis Mark nem is akart.
 
Mint másokat, őt is beszippantotta New York. A nagyvárosi kultúrában otthonosan mozgó ifjú pillanatok alatt sztárolt DJ-vé avanzsált. Innen pedig már tényleg csak egy hangyapöcsnyi lépés választotta el a produceri széktől. Aztán ez is bejött. Emberünk olyan korongokat dirigált, mint Sean Paul Dutty Rock-ja vagy Ol' Dirty Bastard Osirus-a. Az egészpályás letámadás azonban egészen 2006-ig váratott magára.
 
Az ominózus Amy albumot számos felkérés követte, olyanok, mint Christina Aguilera Back To Basics-e, Lily Allen Alright, Stillje, Robbie Williams Rudeboxa, Adele 19-je, Nas 2008-as címnélküli albuma, Daniel Merriweather Love & Warja, vagy épp a The Like idei Release Me-je. A Tehetséges Mr. Ronson tehát leginkább a neo soul, a pop, az R&B és a hiphop felségterületén építgette királyságát, ugyanakkor persze némi okkupációs céllal, megrohamozta az indie-t is (Kaiser Chiefs: Off With Their Heads).
 
A zenei igazgatás mellett pedig saját szerzemények rögzítésére is jutott ideje. A kis port kavart, 2003-as hiphopos, rappes Here Come The Fuzzon Ghostface Killah, Jack White, Mos Def, Q-Tip, Rivers Cuomo és Nate Dogg partnereskedett. A sovány fogadtatás azonban nem szegte Mr. Ronson kedvét. A három évvel ezelőtt kiadott Versionön a megannyi grúvi alap és a soul dominált, miközben mások mellett Santigold, Lily Allen vagy épp Robbie Williams olyan bandák számait adták elő, mint a The Jam, a Kaiser Chiefs vagy a The Charlatans. A feldolgozós, sztárparádés indie-lemez a UK lista második helyéig kúszott. A Record Collection valószínűleg nem fog.
 
Mark Ronson ezúttal képtelen volt mederben tartani művét. Sablonok, milliószor elsütött effektek és megoldások vonulnak. Az egész túl műanyag, túl laborszagú, túl produceres. "Welcome to the World of the Plastic Beach." Nincsenek érzelmek, csak tarkabarka plasztik showbiz. A Record Collection szórakoztatásból jelesre vizsgázik, de felszínességből is. A rahedli közreműködő (Q-Tip, az MNDR duó, Ghostface Killah, a The View-ból ismert Kyle Falconer, Boy George, D'Angelo, a Duran Duranos Simon Le Bon és még ahány név Mark regiszterében) egója széttrancsírozza a művet.
 
Sok a dudás, kicsi a csárda, a dalok pedig egyáltalán nem jók. Ha többször figyelmesen meghallgatjuk a lemezt, akkor sem marad más, mint egy ide-oda löttyenő Staxos, Motownos, R&B-s, hiphopos, soulos abálé. Közhely, de a kevesebb több lett volna. Mert attól, hogy valaki olyan szerzőtársakat gyűjt maga köré, mint a Kaiser Chiefs-es Nick Hodgson (Bang Bang Bang), a The Drums-os Jonathan Pierce (Lose It (In The End)), vagy a The Zutons-os Dave McCabe (The Bike Song), a produktum még lehet impotens.