Boribon muzsikál

Megérkezett Boribon, aki ezúttal zenével és vidám dalokkal kedveskedik a legkisebbeknek. A népszerű Kockásfülű nyúl megihletője, Marék Veronika 8 részes Boribon és Annipanni című mesekönyvéből készítette el első zenei lemezét.
Marék Veronika mára már klasszikussá vált gyerekmeséinek főhőse, Boribon maci hű barátjával, Annipannival karöltve fakad dalra! Veronika verseit Tallér Zsófia zenésítette meg, akitől eddig sem álltak távol a gyermekdalok, hiszen a Pán Péter, a Gulliver, a Kippkopp, a gesztenyegyerek és számos más mű zeneszerzőjeként találkozhattunk már vele, sőt utóbbi 2009-ben a Művészetek Palotájában megtartott bábelőadásán már az írónővel közösen dolgoztak.
 
A dalokat egy fiatal, de annál tehetségesebb, a Színház és Filmművészeti Egyetem bábszakán tanuló Köztársasági ösztöndíjas, Mórocz Adrienn énekli, aki rengeteg jókedvvel, kedvességgel és szeretettel töltötte meg a Buborékfújót, a Házikót, a Homokvárat vagy Annipanni táncát. 
 
A Boribon üde színfolt a gyermekzenei palettán, igazi szerethető és kedves figura, aki pillanatok alatt a legkisebbek kedvencévé válhat. 
 
A 40 perces lemez 17 dalt tartalmaz, kiadja az Universal Music Hungary.
 
 
2010.09.30
|


Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Jetikölyök

amerikai-kínai animációs film, 92 perc, 2019

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Playmobil: A film

német-francia animációs film, 99 perc, 2019

Mi újság, kuflik?

magyar animációs film, 77 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
16:55
Kate és Mim-Mim
I. évad, 23. rész
16:59
Menő Mike
2018, I. évad, 124. rész: Gyémántkutya
17:00
Lassie és barátai
I. évad, 26. rész
17:00
Szörfsuli
III. évad, 13. rész
17:01
Gumball csodálatos világa
2011, II. évad, 192. rész: A kolosszus
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.