Kedvenc helyek

„Ez egy ódivatú lemez” - Ákos

A katona imája címmel megjelent Ákos legújabb lemeze, amely az elmúlt négy évben, „válságok és vívódások” eredményeként megszületett tizenhárom új dal mellett rengeteg extrát is tartalmaz, és mint azt Ákossal kiszámoltuk, kevesebb mint két kiló pogácsa árába kerül.
– Az új lemez megjelenésével egy időben jött ki A fénybe nézz című szám klipje. Miért pont ezt választottad a lemez „beharangozójának”?
 
– Amikor az ember szabályos tolófájásokkal kinyom egy olyan lemezt, mint az előző, a 2006-os Még közelebb volt, utána iszonyú üresség lesz benne. Húszévnyi rutinom van abban, hogy valahogy túllendüljek ezen az állapoton, de most igazán nehezen ment. A szövegek soha nem jöttek könnyen, de most alkotói mélypontra kerültem, pedig éppen a negyedik gyerekünket vártuk, minden adott volt a személyes boldogsághoz. A zsákutcából az hozott ki, hogy Szakos Krisztián zenésztársam átküldött egy demót, erre írtam egy szöveget arról, hogy nem megy a munka, fel kéne állni. Ez lett A fénybe nézz, ez lendített át a holtponton. Akkor elhatároztam, akármilyen is lesz a végső változata, ez a dal vezeti majd fel az új albumot. 
 
– Mégsem ez lett a címadó dal, hanem A katona imája. Miről szól ez a szám? 
 
– Rögtön a szám első sora, ami a lemezt indítja, így hangzik: „Nem vagyok rá méltó, hogy a házamba lépj”. Ez a bibliai százados imája. A katona mint irodalmi alak mindig is közel állt hozzám. A címadó dal egy fohász: öltem és öltek, bűnös vagyok, irgalmazz nekem. Formailag pedig nem több, mint egy rockdal, tehát tulajdonképpen mindenki annak hallgathatja, aminek szeretné. 
 
– Van a lemezen dal, ima, óda… 
 
– Az ember a dalaiban koncentráltabban van jelen, mint a hétköznapokban. Nem hiszem, hogy érdemes mindig új formákat kitalálni, és biztosan nincs értelme másról dalt írni, mint az emberlét problémáiról. Az antik szerzők óta minden korban erről beszélnek az alkotó emberek. 
 
– A két kijött dal, a Szindbád dala és A fénybe nézz közül melyik reprezentálja jobban a teljes anyagot? 
 
– Az albumot egyetlen dal nem képviselheti, annál jóval sokszínűbb az anyag. Örülök, ha sokféle zsánerben kipróbálhatom magam. Mindenféle dolog van ezen a lemezen: érfelvágós, egy szál gitáros szám, dörgedelmes rock, vonószenekari hangzás, elektronika, vannak rajta pörgősebb nóták és balladák is. 
 
– Ez a kiadvány valójában nem egy szimpla CD, hanem egy DVD-vel és egyéb extrákkal ellátott kis csomag. Miért volt fontos számodra, hogy egy ilyen komoly anyagot állíts össze? 
 
– Hiszek az albumformátumban, annak ellenére, hogy a világ más irányba megy. Szerencsére van mit kiadni, mert rengeteg anyagot rögzítettünk, a werkfilm például egy éven át forgott. Az is igaz, hogy a szűkülő magyar zenepiacon szeretnénk elhalmozni a lemezvásárlót. A CD-n tizenhárom új dal szerepel, mellette egy ajándék DVD, ami tartalmazza az összes számot 5.1-ben, kétfajta kódolásban, egy közel kétórás werkfilmet, a Szindbád dala klipjét és az idei koncertturnéból két koncertklipet is. 
 
– Miért zárkózol el ennyire attól, hogy a dalokat akár külön-külön is elérhetővé tedd? 
 
– Ez egy ódivatú lemez. Ha nem is olyan szoros összegfüggésben vannak egymással a dalok, mint egy regény fejezetei, de úgy érzem, külön olvasva-hallgatva, más eredményre jut a hallgató, mint egyben. Tegnap vendégek jöttek hozzánk, előtte a feleségem elküldött vásárolni. A helyi cukrászdában 2200 forintért vettem egy kiló sajtos pogácsát. Tehát kicsit kevesebb, mint két kiló pogácsa áráért meg lehet venni négyévnyi munkámat, egy vagon extrával együtt. Szerintem ez nem halálos összeg. Jobban szól, mint bármilyen ingyen lerángatott mp3, és több esélyt ad a hallgatónak, hogy személyes, lelki és fizikai birtokviszonyban legyen a zenével, hogy a sajátjának érezze. Kamaszkoromban egy lemez megjelenését izgatottan vártam, ma már alig érez ilyet az ember. Mielőtt megjelent A katona imája, felnőtt emberek számolták vissza a napokat a lemez megjelenéséig, annyira várták. Ez óriási dolog, nagyon örülök neki, arra a lelkesedésre emlékeztet, ahogyan én viszonyultam a kedvenc zenéimhez. Szinte sírtam az örömtől, amikor lejátszhattam a kölcsön kapott, Jugoton kiadású Kraftwerk-lemezt azon a Tesla lemezjátszón, amit szó szerint kikönyörögtem a szüleimtől. A Piramis-kazettámat tízévesen úgy vittem haza a Corvin Áruházból, hogy megizzadt a kezem az izgalomtól, mire a fóliát lebontottam róla. Az Iron Maiden aktuális lemezéért sorban álltam a hetedik kerületi maszek bolt pincéjénél, ahol jelszót kellett bemondani, hogy megvehesd az amúgy hamis kazettát. Akkor még nem voltak kereskedelmi rádiók, nem voltak letölthető zenék, nem volt mobilteló, de a zenét sokkal jobban szerettük, megbecsültük. Manapság mindenhol szól a zene, mp3 száll a levegőben… 
 
– És az rossz? 
 
– A következményei érdekesek. Egy srác elküldött nekem egy e-mailt azzal, hogy „én vagyok Jászjákóhalmán a legnagyobb rajongód, lécci a következő számokat küldd el nekem mp3-ban”. Lassan a második generáció nő fel abban a tudatban, hogy a dal magától van, a réten terem. 
 
– Igen, ma már az is ritka, hogy egy lemez eléri a nyolc-tízezres eladást. 
 
– Amikor a lemez hangmérnökének azt mondtam, hogy tízezret nyomok ebből a lemezből, azt felelte, hogy nem vagyok normális. Igaza van. 
 
– De mostanában te is jóval ritkábban jelentkezel új anyaggal, mint korábban. 
 
– Valaki nemrég azt mondta nekem, hogy ’98-ig bezzeg évente adtam ki lemezt… Akkor született Marci, az első gyerekem. Ezzel alapvetően megváltoztak a felelősségi viszonyaim: mióta gyerekeim vannak, több ideig tart elkészíteni egy albumot. 
 
– Bár ritkábban jönnek ki lemezeid, azóta is töretlen intenzitással turnézol. 
 
– Amikor négy évvel ezelőtt kijött a Még közelebb, rögtön elindult a turné, ami a rákövetkező évben is folytatódott. Nagy vonószenekaros rockbuli volt, 135 ezren látták. 2008-ban lettem negyvenéves, a jubileumi turnéhoz minden dalt áthangszereltünk, és adtunk vagy harminc csokornyakkendős, önparodisztikus, sztorizós koncertet. Majdnem háromórás repertoárral jártuk az országot, és főként kisebb helyeken, színházakban, cseppkőbarlangban léptünk fel, de akadtak sportcsarnokos előadások is. Idén a Szindbád-turnéval borzoltuk a kedélyeket, elég nagy sikerünk volt, a legfontosabb fesztiválokon is játszottunk. 
 
– Az elmúlt években többször volt Krúdy-felolvasóested és kiadtál egy hangoskönyvet is. A legújabb lemezről pedig elsőként a Szindbád dala jött ki. Nyilván nem véletlenül. 
 
– Számomra sokat jelent Krúdy, ez a lelkesedés hagy nyomot abban, amit írok. 
 
– A Szindbád dalának klipjét ismét te írtad és rendezted. Latinovits után nem érezted nagy bátorságnak, hogy Szindbád bőrébe bújj? 
 
– Elég jól ismerem a filmet – eddig negyvenkétszer láttam. Szindbád bőrében élek, nem idegen a figura. Latinovits ember és hős számomra, fantasztikus tehetségű, elképesztő erejű, de hiú és kiszolgáltatott művész, akit ott gáncsoltak, ahol értek. Végül a vonat elé lökték a pitiáner, irigy bírálók, mert magasan kilógott a sorból. A könyveiben ő maga mondja el, hogy sokszor összeférhetetlenséggel vádolták, amire az volt a válasza, hogy „tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen vagyok”. Hát persze hogy ki volt rá adva a vadászati engedély. 
 
– De ha már szóba jött, téged is gyakran érnek olyan vádak, hogy nehéz természetű vagy, meg ilyenek. 
 
– A színpadi műfajok környékén mindig sok indulat kavarog, hiú és érzékeny emberek gyűlnek itt össze. Akinek kevesebb jut, hajlamos azt gondolni, hogy a másik jogtalanul kapott az ő sikeréből. 
 
– Sokszor kritizálnak például azért is, hogy nem mész el mindenhova játszani. 
 
– Nem is kell mindenhova menni, elég oda, ahol tisztességes produkciót csinálhat az ember. Soha senkinek ne legyenek nagyobb allűrjei, mint hogy jó produkciót akar csinálni. Nekem az a háklim, hogy nem hozok olyan kompromisszumot, ami az előadást csorbítaná. Például ha minden dalban használunk kivetítőt, akkor ezt minden koncertre akarom vinni: ahol ez nem megoldható, oda nem megyünk. 
 
– Kritikai hangok ide vagy oda, több mint két évtizede nem lehet kirobbantani a zenei élet élmezőnyéből. Szerinted miért ilyen kitartóak a rajongóid? 
 
– A közönség maga dönti el, kit vesz a tenyerére és meddig tartja ott. A szerencsés helyzet megdöbbent, megtisztel és szerénységre int. Az az igazi jutalmam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Kisebbfajta csoda, hogy ebben az ultralaza, szekularizált korban, a kockás inges színpadi téblábolás és a szotyipénzes nóták világában még sokan vannak, akik az én ódivatú gondolataimra kíváncsiak. Ezt nagyon megbecsülöm. 
M. A.
2010.11.03
|


Játék
A látványos kiállításon a látogatók egy képzeletbeli űrutazásra indulnak, ahol tudásukat és bátorságukat próbára téve egy galaktikus kaland részesei lehetnek.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.