Kedvenc helyek

Ghymes: Szikraszemű

est.hu:
6/10
|
olvasói
1/10 (1)
[ world music ] A felvidéki magyar Ghymes zenekar hosszú utat tett meg. Eleinte még a Nyitra melletti Gímes községben (innen a név) rendezett táncházakban pörgették meg a fiatalokat, pár évvel később pedig már világszerte meghajolt előttük a közönség. A Szikraszeműt már egy olyan együttes készítette, amely nem csak fizikai, de zenei értelemben is eltávolodott otthonától.
Ez persze nem lenne baj, hiszen nem ördögtől való dolog, ha nem 100%-ig tiszta magyar népzenét játszik valaki, hanem bátran nyit a populáris zenék és más nemzetek tradicionális muzsikája felé, továbbá az sem baj, ha egyéni látásmódot csempészget a folk dalokba, vagy hogy sajátságos szövegvilágot teremt. A Ghymes esetében inkább az a baj, hogy a magyar népzene régebben főnév volt zenéjükben, most pedig inkább csak jelző, az új főnév a világzene, ami mindent befogad, és totális szabadságot biztosít az alkotóknak.   Igen ám, de arra vigyázni kéne, hogy az együttes szellemisége, magja ne haljon el: lehet színezni a muzsikát, de a kontúroknak jól láthatónak kell maradniuk, és ez a Ghymesre 2010-ben nem feltétlenül jellemző. A Rege például csodálatos megnyilvánulása volt annak, hogy szerényen, pusztán tradicionális hangszerekkel is varázslatosan sokszínű zenét lehet készíteni, amiben úgy van benne az egyéni látásmód, hogy a hagyománynak sem fordít hátat a zene. A Smaragdváros idején még inkább a könnyűzene felé húzott a formáció két állandó tagja, Szarka Tamás és Szarka Gyula, a Héjavarázs pedig - az olyan dalokkal, mint az Állatfarm - már zavarba ejtette azokat a rajongókat, akik nem az eklekticizmus miatt szerették az együttest.  
A tíznél is több arany- és platinalemez-tulajdonos Ghymes az a zenekar, amely ilyen lemezeladási viszonyok között is jó eredményeket produkál, az idősebb generáció ugyanis szereti fizikai formátumban birtokolni albumaikat, és kétséget kizáróan a Szikraszemű is jól teljesít majd a boltokban. A legutóbbi Álombálom LP Benyovszky Móric személyével foglalkozott nem szokványos módon - a zenekar ezúttal is hasonlóan dolgoz fel egy életet. A Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Dózsa című táncjáték (Zsuráfszky Zoltán rendezésében, Szarka Tamás szövegeivel és zenéjével) a parasztlázadás vezéréről szól, a zenéje pedig most került kiadásra - egy nem túl jó borítóval.
 
Ha nem tudnánk, hogy ez a korong rendhagyó módon Dózsáról mesél, biztos nem mondanánk meg. A tagok is azt nyilatkozták, hogy nem konceptlemezről van szó, a történelmi figura személye inkább afféle láthatatlan erkölcsi húr, amire a dalokat felfűzte az alkotópáros (egyébként ezúttal is külön-külön írták meg a szerzeményeket). A kiadványon van folk metal felé kacsingató dal (Szemet szemért!), a Boszi a szövegíró szokásos buja víziója, mely balkáni mulatozásba csap át, a Vaskorban az első szám katonai dobja tér vissza, a Zöld hajnal pedig ironikus számnak készült, de elég banális szösszenet lett. Ami pedig végleg beteszi az ajtót, az a záró Ég és Hold című epikus, rockoperás zárlat, de mivel nincs rockopera, nem is értjük ezt a zavarba ejtő, megalomán félrenyúlást, ami meglehetősen messze van az együttes ezredforduló előtti szerény, önmagától szép zenei világától.  
 
A Ghymes folyamatosan változik, ami rendjén is van, inkább azzal lehet gondunk, hogy ebbe a zenei házibuliba túl sok mindenkit engednek be, és a végén nem is tudjuk, ki a házigazda. A korai csúcslemezek misztikus, túlvilági szépsége ma már nem jellemzi a Ghymest, de így is színvonalas, több hallgatást igénylő, remek hangzásvilágú munkáról van szó.
fejes
2010.11.20
|


Játék
Pocoyo egy csintalan, kíváncsi és minden kalandra elszánt kisfiú.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.