Kedvenc helyek

Take That: Progress

est.hu:
6/10
|
olvasói
10/10 (4)
[ pop ] Gary Barlow, Howard Donald, Jason Orange, Mark Owen és Robbie Williams. Ezeket a neveket a kilencvenes években úgy fújták a rajongók, mint egy brazil kissrác az aktuális nemzeti válogatott felállását. A modern fiúzenekarok prototípusa teljes létszámmal, nagyszabású turnéval és egy új stúdiólemezzel tért vissza.
Nagyvonalakban annyi a sztori, hogy Robbie Williams szekere nem ment túl jól mostanság, ezért logikus döntésnek tűnt a részéről, hogy beadja a derekát, és visszatérjen régi cimboráihoz a Take Thatbe. Az 1990-ben alakult ötös három lemezt adott ki a ebben a "klasszikus" felállásban, a legsikeresebb a harmadik Nobody Else volt, melyen a legnagyobb sláger, a Back For Good, valamint a Never Forget és a Sure is hallható - utóbbi klipjében furcsa női ruhákban ropták a fiúk, aminek később elég súlyos következményei lettek a világ popzenéjében. Williams ezt követően kilépett, és nem hagyott maga mögött mást, csak kamaszkönnyeket. Bár az együttes többi tagja 2006-ban újra összeállt, hogy kiadjanak további két nagylemezt, ez már nem volt olyan, mint a daliás időkben - ők is tudták, hogy ha nagyot akarnak gurítani, kell az ötödik elem.  
Az idén 20 éves Take That mindig is brit kedvencke volt, és ez az elmúlt évek alatt sem változott. Aki a zenekar fénykorában szerelmes szemekkel nézte a falra ragasztott plakáton az öt bájgúnárt, ma már nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, aki pedig akkor született, amikor a zenekar alakult, jövőre már alkoholt is ihatna az Egyesült Államokban. Nem csoda, hogy nagy sikere van a reunionnak. A siker egész pontos adatokkal is kifejezhető: egy nap alatt 1,1 millió jegy kelt el a zenekar 2011-es Progress Live turnéjára, melynek utolsó etapja a Wembley-ben lesz, ahol hét (!) koncertet ad egymás után a kvintett.
 
A fiúk elmondása szerint újra fel kellett találniuk saját magukat, ami érthető, hiszen sok minden változott az aranyévek óta. Az önfeltalálás első eredménye egy intelligens poplemez lett, amin van egy rakás súlytalan töltelékdal is, de korántsem olyan rossz a felhozatal, mint azt elsőre gondolná az ember. Azt hihetnénk, hogy rockos hangszerelés uralkodik a Progress-en, mivel a turnén kézenfekvőbb ilyen dalokat nyomni élőben, de az új LP az electropop vonulatba sorakozik. Olyan munkákhoz hasonlítható, mint a The Killers Day & Age című lemeze. További érdekesség, hogy nem is próbáltak meg egy újabb Back For Goodot írni a tagok, pedig az asszonyszíveket össze-vissza facsaró ballada mindig is a zenekar fő specialitása volt.
 
Az utolsó, Eight Letters című dalig nincs is megállás (a hosszú játékidő trükkös, egy hidden track tölti ki a maradék időt), végig a táncparketten maradunk. A The Flood nem véletlenül került az első helyre, hiszen egy a reunionra reflektáló dalról van szó, mely azt is felvázolja, hogy milyen zenei világot képvisel a Nadav Kander fotós ötletes borítójával ellátott kiadvány. Az SOS tempósabb folytatás, Williams erőteljes énekével - a koncertek setlistjébe biztos bekerül a sláger. A Wait elején a hegedűket hallva olybá tűnhet, hogy jön az első ballada, de egy gagyi sample szétoszlatja a rózsaszín ködöt, a végeredmény pedig egy harmatgyenge szám, sajnos nem is az egyetlen a lemezen. A Kidz is feledhető darab, a Happy Now refrénje erős, a What Do You Want From Me? pedig nem meglepő módon nem az ismert Pink Floyd szám feldolgozása.
 
Bár vannak kellemes pillanatok, azért alapvetően hiányoznak a nagy slágerek, a lemez tehát nem jelentéktelen, de a fellépések során úgysem ezeket a nótákat keresi majd a közönség. Ahogy a cím is jelzi, a Progress tényleg fejlődés valamihez képest, sőt a folytatás lehetőségét is magában hordozza.
fejes
2010.11.22
|


Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.