Szegedi Katalin: Lenka

Szegedi Katalin Lenka című kötete - mely egyszerre jelent meg magyar és svéd nyelven - a barátságról és az elfogadásról szól. Egy duci kislány történetén keresztül szelídül meg a világ, és írja felül a sok gonoszságot meg gúnyt az őszinte szeretet.
A történet főhőse Lenka, egy szöszmöszhajú, kerekded kislány. Amikor Lenka megszületett olyan gyönyörűen dagadó telihold volt éppen, hogy alig fért el az égbolton, ki tudja, talán ezért - vagy másért - Lenka is épp olyan kerek lett, mint maga a telihold.
 
Szegény kislányt csúfolták is a társai szünet nélkül, érthető, hogy nem szívesen mozdult ki otthonról, de igazából egy csöppet sem bánta az önként vállalt szobafogságot. Lenka ugyanis nagyon szeretett rajzolni, kinevezte a színes ceruzákat és a papírt legjobb barátoknak, és az alkotásba menekült. Anyukája azonban megelégelte, hogy naphosszat az ablak előtt gubbaszt, és a papír fölött görnyed, kiküldte a játszótérre, hogy szerezzen magának barátokat. De a gyerekek szörnyen gonoszak volta Lenkával, aki bánatában végül elkezdett rajzolgatni az aszfaltra, és ekkor csoda történt. Igen, csoda, mert az igaz barátság az maga a csoda...
 
Szegedi Katalin a 3-6 éves korosztályt szólítja meg legújabb kötetével, mely egymás elfogadásáról, a szolidaritásról és a bátorságról mesél kedvesen szőtt, könnyű mondatokban. De nemcsak a stílus és a történet dicséri az írónő leleményét, hanem az ötletes és érzékletes illusztráció is, melyben Lenka életre kel, és pöttyös kis kötényruhájában, no meg hatalmas piros hajával beugróiskolázza magát a szívünkbe. 
 
 
Csimota Könyvkiadó, 2200 Ft
 
 
2010.11.29
|


Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Playmobil: A film

német-francia animációs film, 99 perc, 2019

Mi újság, kuflik?

magyar animációs film, 77 perc, 2019

A kis kedvencek titkos élete 2

amerikai-francia-japán animációs film, 86 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
05:22
Pingu
II. évad, 20. rész
05:25
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 541. rész: A szent
05:25
Mr. Bean
2002, I. évad, 252. rész: Az óriástök
05:28
Pingu
II. évad, 21. rész
05:30
Umizoomi csapat - II. évad
amerikai animációs filmsorozat, Szuper szappan, 2011
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.