Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

A Tánc, tánc, tánc csak magyarul a legújabb Murakami-regény, hiszen még 1988-ban született a Birkakergető nagy kaland folytatásaként – az egyetlen NH regény után, amihez nem volt szerencsém.
  
Amúgy minden a szokásos: a történet nyekergősen, épp, hogy elindul, mint egy fáradt kerék. Sokáig alig történik semmi, idővel mégis egyre inkább beszippant a szöveg. Aztán, ahogy egy David Lynch-filmben – mondjuk a regény születésével nagyjából egy időben futott Twin Peaksben –, egyre képtelenebb helyzetek és figurák kerülnek elő (úgy, mint egy félkarú költő, egy nem létező szálloda vagy maga a Birkaember, aki valahol a főhős agyának egy eldugott, 15. emeleti sarkában él). Újra a valóság és a (rémálom) képzelet között lebegünk valahol félúton, aztán önmagától fokozatosan a szöveg egyre nagyobb lendületre kap. A Tánc, tánc, tánc újra a magányról szól, ezúttal kicsit nyomasztóbb változatban, hiszen a belső démonok önálló életre kelnek, miközben változatlanul szól a dzsessz, a korabeli pop-rock – Murakami mesterien keveri a különböző elemeket. A szapporói télből közben eljutunk a honolului örök nyárba is, a magányos főhős mellé szinte mellékesen más magányosok csapódnak, és vége felé azt vesszük észre, már senki sem annyira magányos. 
 
Szóval finom írói varázslat megint, és csak a végén eszmélünk fel: valaki újra 600 oldalon volt képes elbolondítani minket. 

Geopen; 3900 Ft