Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Emberek és istenek
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
9/10 (19)
1996-ban az egész világot megdöbbentette nyolc Algériában szolgáló francia szerzetes meggyilkolásának híre. A tettesek kilétére és indítékaikra azóta sem derült fény, bár volt szó vallási türelmetlenségről és „szimpla” idegengyűlöletről is.
A téma érthető módon filmvászon után kiáltott, és szerencsére jó kezekbe került: Xavier Beauvois a megválaszolatlan kérdések ellenére konzisztens, szerethető és elgondolkodtató történetet gyúrt a valóság rendelkezésére álló darabkáiból, messze elkerülve a hatásvadászat, a didaxis és az öncélú moralizálás kísértő útjait.
  
Beauvois Cannes-i nagydíjas filmje mindemellett ravasz is: a XXI. század nézője, aki az alaptörténet villámgyors felvázolásához, gyors vágásokhoz, pergő párbeszédekhez és kiélezett konfliktushoz van szokva, a film első órájában talán majd tanácstalanul nézegeti az óráját, ám ha kellően nyitott és befogadó, lassan észrevétlenül magával ragadja az algériai falucskában tevékenykedő ciszterciek mindennapjainak hangulata.
 
A szerzetesek életét felvázolva három dolgot tudatosít a rendező: először, hogy Christian testvér (Lambert Wilson) és társai nélkülözhetetlenek a helyiek számára, hogy a szerzetesek istenszeretete megkérdőjelezhetetlenül mély és őszinte, végül pedig, hogy muszlim szélsőségesek egyre elszántabban irtják a más vallásúakat. Ahogy haladunk előre a történetben, kikristályosodik a konfliktus: a testvéreknek el kell dönteniük, hogy életüket kockáztatva maradnak, vagy hátat fordítva Isten akaratának, elhagyják az országot. A tények ismeretében sejthető, mire jutnak, de az odáig vezető út az, ami igazán érdekes. 
zsinora
2011.01.20
|
Des Hommes et des dieux
francia filmdráma, 122 perc, 2010
Egy ciszterci szerzetes drámája, aki kiáll a hitéért a fundamentalistákkal szemben.
rendező:

Xavier Beauvois

Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2011. január 27.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 21., hétfő

Konstantin
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.