A kanadai Mary-Lu Zahalan-Kennedy az első olyan ember a világon, aki elmondhatja magáról, hogy mesterfokozatú diplomával rendelkezik a Beatles zenekarból. Az 53 éves egykori énekesnő a liverpooli Hope Universityn végzett.
A liverpooli Hope University 2009-ben hirdette meg a Beatles című mesterkurzusát 12 nappali tagozatos diák számára. A tananyag többek között azzal foglalkozik, hogy milyen szociológiai, politikai, kulturális társadalmi háttere volt a Beatles-jelenségnek, hogyan válhatott négy fiatal zenész néhány év leforgása egy földrészeken átívelő tömeghisztéria tárgyává.
A hallgatók emellett eredeti hanganyagokat tanulmányoztak, megismerték a teljes Beatles-irodalmat, és egyáltalán, mindent megtanultak, ami tudható a zenekarról.
A mesterkurzus első végzőse, Mary-Lu Zahalan-Kennedy 1983-ban Kanadában Juno-díjat nyert, mint a legígéretesebb női énekesnő. Három lemeze is megjelent annak idején, és Ontarióban tanított is zenét egy ideig.
- Rettentően büszke vagyok. A képzés nagy kihívást jelentett, de egyben élvezetes is volt, és rendkívüli rálátást biztosított a Beatles társadalomra gyakorolt hatására, amely mind a mai napig látható - mondta a friss diplomás nő, aki a mesterképzés első végzőseként hamarosan a populáris zene fiatal kutatóinak csoportjához csatlakozik.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek