Krasznahorkai László – Max Neumann: ÁllatVanBent

Az irodalom és a képzőművészet párbeszédét, egymásra hatását, összefonódását megörökítő könyvecske arról, hogy hogyan látja a Sátántangó írója és a német festőművész, Max Neumann a fenyegetést-fenyegetettséget, a Rossz testet öltését és a világ pusztulását.
A kötet...
 
apropóját vagy kezdetét Neumann első képe adta, amelyről Krasznahorkai írt, és ami ezt követően Neumannt inspirálta további, egy egységes sorozatba illeszthető képek festésére. A dialógust Krasznahorkai foglalta keretbe újabb tizenhárom, a képekre reflektáló szöveg megírásával, amelyek mindegyike a fenyegetettség, az erőszak és a pusztulás egyre erőteljesebb üzenetét hordozza a hagyományos krasznahorkai stílusjegyek minden jellemzőjével együtt. A lüktető ritmus, a folyamatosan kitörni készülő vadállatiság egy hihetetlenül intenzív, ugyanakkor komor, reménytelenséget sugárzó szövegkörnyezetbe helyezve, Neumann képeivel kiegészülve a sivárság és embertelenség apokaliptikus vízióját láttatja az olvasóval. Az ÁllatVanBent Krasznahorkai ujjgyakorlata, amelynek születéséről tavaly akadémiai székfoglalóját is tartotta: nem lehet, és nem is kell a Sátántangóhoz vagy Az ellenállás melankóliájához hasonlítani, de tökéletes bevezetés az író világába.  

Magvető Kiadó, 1990 Ft
Nina
2011.02.14
|


Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.