Egymásba kapaszkodó, békés és a tereket kiválóan megtöltő hangokkal utazni mindig is hálás dolog volt. Suhov Heartboxában ez az utazás sokféleképpen történhet: szóba jöhet a vonat is, de a lemez kényelmesen elterpeszkedő downtempójába akármikor bele lehet látni egy lassított felvételeken vetített (snowboard-)lesiklást, vastag és puha porhótakaróval, körös-körül méltóságteljesen magasodó hegyekkel, azokon pedig elszórtan növekvő fenyőcsoportokkal. A lehetséges asszociációk száma persze végtelen, de azok legtöbbször a konfliktusokat és konfrontációt elegánsan elkerülő, nem gyáva, csak rutinos és nyugalommal burkolt hullámokon fogalmazódnak meg.



Nincs stressz, valahol a megnyugvás és a beletörődés között egyensúlyoznak az album számai, melyekben a sokat látott öntőformával alakított hangok és a bakelit sercegése mellet - kicsit azért már erőltetettnek tűnő - Márai-vers-felolvasás is előfordulhat. Az egy órás lemez a bölcs arcát mutatja, a saját tudásában biztos és azt kommunikálni is akaró mesteremberét, és a legtöbb alkalommal meg is ússza, hogy átessen a ló túloldalára, és önhitté váljon, vagy hogy túlságosan is ismerős, bevett, tesztelt megoldásokból gazdálkodjon.


A Heartbox természetéből adódóan valószínűleg nem fog örök, egyből az ember agyába égő slágereket adni, de kellemes és a helyüket tudó számaival történésekben és friss lazulásban gazdag hátteret biztosíthat a nyugalomban feloldódást keresőknek.