Meghalt Annie Girardot

Február 28-án, hétfőn egy párizsi kórházban elhunyt Annie Girardot francia színésznő, A szoknyás zsaru és a Dillinger halott sztárja. A 79 éves színművész halálát Alzheimer-kór okozta, mely betegségben már hosszú ideje szenvedett.
Girardot színészi pályáját a színpadon kezdte, majd az ötvenes évek közepén fordult a filmszínészet felé. Első fontosabb filmje az 1960-as Rocco és fivérei című Luchino Visconti-alkotás volt, melyben egy prostituáltat játszott Alain Delon és az olasz Renato Salvatori oldalán. Utóbbi színészhez 1962-ben feleségül ment: 1988-ig, Salvatori haláláig voltak házasok (de nem hivatalosan már korábban különváltak), egy közös gyermekük született, Giulia, aki szintén a színészi pályát választotta. 
 
A Rocco és fivérei sikere után Annie Girardot olyan filmekben tűnt fel, mint a Boszorkányok, az Élni az életért, a Dillinger halott, A cigány, a Marakodók, A szoknyás zsaru, az Ellopták Jupiter fenekét, a Kösz, megvagyok! vagy a Nyomorultak. Utolsó fontosabb főszerepe a 2001-es A zongoratanárnő volt, de megjelent Michael Haneke későbbi, 2005-ös filmjében, a Rejtélyben is. Legutolsó filmes megjelenése a 2007-es Christian volt. 
 
A színésznő pályája során három alkalommal is elnyerte a „francia Oscart”, a César-díjat: 1977-ben a Doctor Francoise Gailland-ért, 1996-ban a Nyomorultakért, 2002-ben pedig A zongoratanárnőért. 1965-ben a Velencei Filmfesztiválon is díjazták, a Trois chambres a Manhattan című filmben nyújtott alakításáért. Halálát okozó betegségét a Paris Match 2006. szeptember 21-i számában hozták nyilvánosságra. 
 
 
 
(est.hu összeállítás)
 
 
 
2011.03.01
|


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
22:55
Arcmás
amerikai-francia-kanadai thriller, 2011
23:00
Disturbia
amerikai thriller, 2007
23:00
Dzsungelháború
amerikai-spanyol akciófilm, 1994
23:05
Piszkos pénz
amerikai bűnügyi thriller, 2014
23:05
Kill Bill 2.
amerikai akciófilm, 2004
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.