Eddig azt sem tudták, hogy létezik, csütörtökön azonban már licitálni is lehet a Beatles első lemezszerződésére, amelyet 1961 nyarán írtak alá a zenekar tagjai.
Néhány hete került elő Svájcból egy olyan dokumentum, amelynek létezéséről eddig a zenetörténészek sem tudtak: egy 1961 júniusában aláírt lemezszerződés, amelyet a Beatles tagjai Hamburgban szignáltak. Ekkor még nem alakult ki a zenekar végleges felállása, Paul McCartney, John Lennon és George Harrison mellett Pete Best írta alá a szerződést, aki néhány hónappal később adta át a helyét Ringo Starrnak. Az ötödik aláírás a dokumentumon Bert Kaempferté, ő producerként és hangszerelőként alkalmazta az együttes.
"A legfontosabb információ erről a dokumentumról az, hogy eddig azt sem tudtuk, létezik" - mondta Ted Owen, a szerződést csütörtökön áruba bocsátó aukciós ház képviselője. A Londonban kalapács alá kerülő dokumentumért legalább 50 ezer fontot remél az aukciós ház.
A dokumentum érdekessége, hogy német nyelven íródott, fordítást nem készítettek hozzá, így Lennonék azt sem tudták pontosan, mihez adják a nevüket, ám annyira szerettek volna egy lemezszerződést, hogy készek voltak így is aláírni.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek