Verdák 2.

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (24)
A Verdák szeretett hősei a második részben kiszáguldanak a poros Kipufogófürdőből, és meg sem állnak egy globális autóversenyig, amely átszeli a fél világot Japántól Olaszországon át Nagy-Britanniáig.
Főhősünk azonban ezúttal nem a kissé lehiggadt, de még mindig igazi nagymenő versenyautó, Villám McQueen, hanem a kedves suttyó, Matuka, a vontatóautó, aki talán még McQueennél is nagyobb kedvenc. Matuka tehát elkíséri Villámot a Földgolyó Futamra, a verseny japán helyszínén azonban egy félreértés folytán sikeresen belekeveredik egy kémszervezetnek az egész (autó)világ sorsát vastagon érintő tevékenységébe. Ezt követően párhuzamosan láthatjuk az autóversenyeket és a botcsinálta ügynök, Matuka mesterkedéseit – a hangsúly pedig egyértelműen az utóbbira esik.
 
A Verdák 1-ben az volt a legmókásabb, ahogy az alkotók összegyúrták a kocsik világát a hétköznapi, emberi élet elemeivel, és persze nagyon szívhez szóló volt az a határozott ívű fejlődéstörténet, melynek középpontjában Villám McQueen állt. Ezúttal a karakterek nem változnak, a cselekmény ellenben ezerrel pörög, emiatt azonban kevesebb benne a lélek, mint az első részben, és sokkal kevésbé szeretetre méltó annál. Persze nagy attrakció az egész, rendkívül izgalmas, fordulatos és látványos (mint minden akció-/kémthriller), de az erős kémsztorival több közönségréteget is kizárnak: a kisgyerekeken kívül azokat is, akik szerint a kémvonalat már túl sokszor parodizálták és használták fel máshol ahhoz, hogy igazán jópofa legyen századjára is. 
fürkész
2011.07.21
|
Cars 2
amerikai animációs film, 106 perc, 2011
Villám McQueen egy nemzetközi autóversenybe nevez be legjobb barátjával, Matukával, ahol még némi kémes akciózásban is részük lesz.
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2011. július 28.

Műsoron a TV-ben

HBO 2
 2020.06.10., szerda, 08:35
 2020.06.14., vasárnap, 12:40

Linkek


Kapcsolódó cikkek

Rio

(7 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
18:20
Angry Birds 2: A film
amerikai-finn animációs film, 2019
18:30
Az utolsó esély
amerikai akciófilm, 1995
18:45
A szépség és a szörnyeteg
amerikai musical, 2017
18:50
...és megint dühbe jövünk
olasz akcióvígjáték, 1978
18:50
Lopakodó
amerikai akciófilm, 2005
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.