3D vetítések

Elhurcolva

olvasói
7/10 (31)
Nathan éli a végzős középiskolások hétköznapi életét: suliba jár, sportol, bulizik. Egy barátnője azonban nyugtalanító felfedezést tesz, miközben egy eltűnt gyerekeket listázó honlapon kutakodik: az egyik fotó a site-on kísértetiesen hasonlít Nathanre.
 Ezután pedig felpörögnek az események; fegyveresek törnek be a fiú otthonába, megtámadják azokat, akiket addig a szüleinek hitt, és őrá is vadászni kezdenek. Nathan tehát menekülni kényszerül – segítséget egyrészt az említett barátnőtől remélhet, de felbukkan egy titokzatos nő is, aki azt állítja, a srác igazi apjának a barátja. Az őrült menekülés közben Nathan rájön, talán úgy szabadulhat leghathatósabban szorult helyzetéből, ha nem menekül tovább, hanem ő maga is elkezdi keresni a rá pályázókat.
 
Taylor Lautner, az Alkonyat-filmek Jacob Blackje az első és második Twilight-opus közt (amikor felmerült, hogy nem megfelelő testi adottságai miatt eleshet szerepétől) már bizonyította: megvan benne az elszántság, hogy ha kell, felnőjön egy olyan feladathoz, amit első ránézésre nem rá szabtak. A rajongók után John Singleton rendező, számos blaxploitation-mozi és akciófilm direktora is bizalmat szavazott neki. Az Elhurcolvában Lautner olyan lehetőséget kapott, mely minden feltörekvő fiatal színész álma: a szinte kizárólag az ő figurájára épülő akcióthriller eleinte ugyanazt az „elrabolt gyermek”-sémát követi, mely több tévédrámának is kedvelt témája, csakhamar azonban a méltán népszerű Bourne-filmek nem kevésbé akciódús tini verziójává alakul. 
firkász
2011.09.16
|
Abduction
amerikai akciófilm, 106 perc, 2011
Nathan egy nap megtalálja a fotóját egy eltűnt gyerekeket kereső honlapon. Nyomozásba kezd, aminek nem lesz jó vége.
Rendező:

John Singleton

Színész:

Taylor Lautner
(Nathan Harper)

Lily Collins
(Karen)

Alfred Molina
(Burton)

Jason Isaacs
(Kevin Harper)

Maria Bello
(Mara)

Sigourney Weaver
(Dr. Bennett)

Michael Nyqvist
(Nikola Kozlow)

Elisabeth Röhm
(Lorna)

Victor Slezak
(Tom Shealey)

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2011. szeptember 22.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(2 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.