Vidékiek vagyunk eredendően - Mező Mihály

A gyulai származású Mező Misi és zenekara talán sosem fogja megszokni a fővárosi nyüzsgést. Interjúnkban a Magna Cum Laude frontemberével a városról, a következő nagykoncertjükről, valamint az év végi tervekről beszélgettünk.
- Mit szerettek Budapesten és mit nem? 
 
- Vidékiek vagyunk eredendően, így az itteni örökös nyüzsgést tán sosem fogjuk megszokni. Ugyanennek a másik oldala viszont szerethető, hisz idehaza a főváros lehetőségeinek nincs párja. Imádjuk az itteni játszóhelyeket és a rajongókat 
 
- Melyik a kedvenc városotok és miért? 
 
- Gyula, ez nem is vitás. Innen indultunk s a zenekar nagyobbik része lehet, hogy sosem fog eljönni innen. Itt élnek a családjaink, barátaink és bár én már Budapesten élek, mindig jó hazajönni. 
 
-A nagy sikerű júniusi koncerteteket augusztus 26-án Budapest legszebb szabadtéri színpadán, a Margitszigeten ismétlitek meg. Mire számíthatunk, miben lesz más ez a koncert? 
 
- Tavaly eldöntöttük, hogy a ülős helyszínekre is el akarunk jutni és készítettünk egy akusztikus műsort. Akkora sikere volt ezeknek a meghitt hangulatú közvetlen koncerteknek, hogy úgy döntöttünk, a MÜPA-ba tervezett fellépésünk – már a hely szelleme miatt is – ennek a műsornak egy full extrás változata legyen. Habár a Margitszigeten ülőhelyek vannak, egy olyan nyáresti hangulatot próbálunk majd megteremteni, hogy nehezen maradjanak a fenekükön az emberek. 
 
- A 2006-ban alakult ABS Big band hivatalosan a Magyar Honvédség Szentendrei Központi Kiképző bázisának zenekara. Honnan jött, hogy velük zenéljetek együtt? 
 
- Egy korábbi fesztiválon találkoztunk velük először és megfogott bennünket ennek a típusú fúvós hangszerelésnek az ereje élőben. Hihetetlen kontraszt volt, ahogyan díszegyenruhás katonák Paul Ankát idéző finomsággal játsszák a swinget. Ezzel a kontraszttal, annyira beleillenek a Magna zenei világának szélsőségeibe, hogy arra gondoltunk, hogy ha egyszer ezt kipróbáljuk, csakis ők jöhetnek számításba. 
 
- Mint minden különleges MCL koncerthez ezúttal is különleges vendég dukál.
 
- Szeretünk olyan művészek előtt tisztelegni, akiknek a munkássága hatással volt ránk. Ez alkalommal a különleges koncertre való tekintettel, nem muzsikust hívtunk, de mégis egy számunkra fontos embert. Cakó Ferenc barátunk készítette ugyanis évekkel ezelőtt az egyik talán legszebb dalunk, a Sirató klipjét. Élő koncerten viszont közösen még sosem adtuk elő, itt a Margitszigeten lesz az első alkalom, hogy további dalokkal együtt ez a közös premier megtörténjen. 
 
- Milyen terveitek vannak még erre az évre? 
 
- A sok koncert mellett gőzerővel készítjük a legújabb lemezünket, amelynek a kiadását szeptember végére tervezzük. Ezzel együtt jönnek majd új klipek, sajtómunkák, de civil aktivitást és egy méltó évzárást is fontolunk. 
 
2011.08.23
|


Játék
2018-ban visszatért Budapestre a Murder – A Gyilkos Tárlat című kiállítás, ami közel 1000 m2-es kiállítótéren, 21 szobán keresztül mutatja be az elmúlt évszázadok leghíresebb gyilkosságait.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.