A Marie Antoinette habos-babos kitérője után Sofia Coppola visszatért az Elveszett jelentés helyszínéhez és viszonyaihoz: ismét egy szállodában (a hírhedt hollywoodi Chateau Marmont-ban) járunk, és ismét egy idősebb férfi és egy fiatalabb nő kapcsolatának alakulását figyelhetjük.
Az idősebb férfi ezúttal (is) egy nagymenő színész, Johnny Marco, aki boldog felelőtlenségben tengeti szextől és buliktól hemzsegő hétköznapjait, mikor váratlanul úgy alakul, hogy neki kell gondoskodnia 11 éves kislányáról, Cleóról. Ettől kezdve szinte semmi sem változik, mégis minden más lesz. Az életunt, egykedvű Johnnynak ugyanis nem igazán vannak igazi kapcsolatai – egyedül a lányával alakul ki valami. Miután Cleo megjelenik, az addigi fásult, repetitív jelenetek szinte észrevétlenül derűssé válnak.
Eközben pedig a rendezőnő saját korábbi munkáján kívül megidézi a modernizmust is. Johnny elemi, kozmikus elveszettsége már-már modernista magány, figurája olyan, mint Antonioni kallódó, helyüket nem találó nagypolgárai. Ő is mindenhez ugyanúgy viszonyul, semmilyen helyzetben sem változik a viselkedése (legjobb példa erre a szex, ami nem több, mint a falnak verődő ágykeret vagy épp fáradt belealvás az édes tevékenységbe). Elidegenedettsége is gyakran hangsúlyozódik a zajos társasággal, partikkal ellentétbe állítva. Coppola azonban – miközben a mondanivalót és az érzésvilágot mindenestül a magáévá teszi – szerencsére mértéktartóan használja a modernizmus formai eszközeit, így egy percig sem válik modorossá.

Somewhere
amerikai filmdráma, 97 perc, 2010
Egy magányos farkas színész magával viszi a tizenegy éves lányát egy olaszországi munkára, hogy együtt élvezzék a semmittevést.
rendező:
Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2011. november 3.
Bemutató: 2011. november 3.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek