Kedvenc helyek

Hoppá! Itt a Budapest Bár új koncertszínház

Elkészült a Budapest Bár új koncertszínházi produkciója, melyet először október 3-án a MOM Kulturális központban láthat a nagyérdemű.

A Budapest Bár és a Karzat Színház műfajteremtő próbálkozásként fogott a kezdeményezésbe, hogy a Budapest Bár zenei anyagára épülő színházi produkciókat hozzon létre. Olyan színházi előadásokat álmodtak meg, ahol a zenészek, énekesek egyszerre színészek is. A kísérlet sikerült, hiszen az első, Tánc című előadásra – amely a zenekar második lemezének anyagára épült - az eltelt másfél évben sok ezer ember volt kíváncsi. 


Az előző koncertszínház sikerén felbuzdulva a Hoppá! című lemezhez kapcsolódva, annak zenei anyagára építve újabb előadást hozott létre a csapat, amelyet október elején mutatnak be. A produkció rendezője és tervezője ismét Pál Kálmán, aki ezúttal egy piactéren jeleníti meg az előadást. A Hoppá! című lemez sikerét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel 10 héten keresztül vezette a magyarországi lemezeladási listát, a lemez egyik számából, a Szilvafácskából készült klipet pedig közel 300000-en nézték már meg a Youtube-on.


A színpadon egy fiktív budapesti tér épül fel a hatvanas évekből, ahol a piacos árusok bódéi mellett egy vendéglő kerthelyisége látszik. Az előadás ideje nagyjából egy napot mesél el. Éjféltől másnap éjszakáig követhetjük nyomon a piactér és a vendéglő életét, ahol minden szereplő dalra fakad, miközben szürreális képekben mutatkozik meg a hatvanas évek hangulata. A zenészek és énekesek itt színészek, mindannyian elképzelt karaktereket, a piactér furcsa figuráit, árusait, vendégeit személyesítik meg: az énekesekből kolbászsütő, vendéglőtulajdonos, messziről érkezett vidéki vendég válik. A zenés őrület főszereplője Farkas Róbert és zenekara, ők húzzák egyre bravúrosabban a talp alá valót, amíg a végső jelenetben megnyílik a Pokolbár kapuja, és pokolbéli táncba torkollik a piactéri nap.


A Budapest Bár koncertszínházi előadásainak “törzshelye” szeptembertől a nemrégiben felújított MOM Kulturális Központ lesz. Felváltva mutatják be a régi, Tánc című darabjukat és az új, Hoppá! című előadást.


2011.09.17
|


Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.