Műsorötlet pályázatot hirdet a TV2
|
Brainstation címmel műsorötlet pályázatot hirdet a TV2. A csatorna olyan kreatív, a televíziózás iránt fogékony jelentkezőket vár, akik elég merészek ahhoz, hogy megmérettessék magukat saját műsortervükkel. A győztesek díjazásban részesülnek.
A két legjobb pályamű a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátumversenyén is részt vesz. A TV2 médiapartnere a Comment:com.
 
A TV2 anyavállalata, a ProSiebenSat.1 évek óta megrendezi Brainstation nevű nemzetközi formátumversenyét, melyen amatőrök által kifejlesztett, eredeti műsorötletek mutatkoznak be. A nyertes ötlet bekerül a P7S1 formátumforgalmazó cégének, a „Seven One International”-nek a katalógusába, az alkotók pedig 5 000 euró díjazásban részesülnek.  
 
A nemzetközi verseny részeként a TV2 is pályázatot hirdet. A csatorna a verseny honlapján, a www.musorotlet.hu oldalon várja a beérkező pályaműveket. A regisztrációt követően bárki elkészítheti prezentációját műsorötletéhez és indíthatja azt a versenyen. A beérkező formátumötletek közül a közönség kedvence, valamint a zsűri által legjobbnak ítélt két ötlet díjat kap, utóbbi kettő pedig bekerül a nemzetközi döntőbe és prezentálásra kerül a ProSiebenSat.1 képviselői előtt. 
 
A műsorötletek beküldési határideje január 15. A verseny zsűritagjai: Ökrös Gergely producer TV2, Szabó Zoltán és Varga Attila újságírók (Comment:com). A TV2 médiapartnere az index.hu tévés blogja, a Comment:com. 
 
2011.12.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 21., hétfő

Konstantin
18:05
Én és Orson Welles
angol filmdráma, 2008
18:20
Trükk
lengyel thriller, 2010
18:30
Száguldó bomba
amerikai akciófilm, 2010
18:40
Különleges kapcsolat
amerikai-angol történelmi filmdráma, 2010
19:05
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.