Magyarországon a francia rendező

Budapestre látogat Emmanuel Mouret francia forgatókönyvíró-rendező legújabb alkotása, A szerelem művészete című romantikus vígjáték magyarországi premierjére. A filmet február 9-től játsszák a magyar mozik. A párkapcsolatok...
...természetét érzékenyen és szórakoztatóan boncolgató művész Julie Depardieu mellett főszereplője is filmjének. „Abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz az ember, zene csendül a fülében, mindenkinek másféle muzsikaszó” – vallja A szerelem művészetében Mouret, aki immáron többedik munkáját szenteli az emberi kapcsolatoknak, a szerelem kedves és szellemes ábrázolásának. 
 
„A filmet meghatározó pillanatok köré szerveztem, így egy kicsit olyan, mint egy novelláskötet. Több történet bukkan fel benne, melyek olykor keresztezik egymást vagy épp egymásba folynak. A különböző szituációk a vágy természetrajzával foglalkoznak, és egy bizonyos erkölcsi dilemmát vizsgálnak. A figuráim szabadok akarnak lenni és szeretnék kielégíteni a vágyaikat, mindezt a legnagyobb nyitottsággal. Ez egyrészt nagyon izgató, másrészt nagyon szórakoztató, s mindeközben megengedi nekem, hogy úgy beszéljek erkölcsi kérdésekről, hogy közben nem moralizálok” – nyilatkozta a rendező, akinek korábban például Csak egy csók című művét is láthatták a magyar nézők. 
 
 

 
 
(Vertigo)
 
2012.01.23
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
Nele Berlinben
német romantikus vígjáték, 2015
18:35
Willow
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Az igazság nevében
amerikai akciófilm, 2002
18:50
A mélybe
francia romantikus film, 2017
18:55
Kedves John!
amerikai romantikus filmdráma, 2010
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.