Polisse

...próbálnak pótolni. Így láthattunk volt rendőrből lett rendezőt is, vagy megtörtént eseteket emelnek a forgatókönyvbe, mint filmünkben. A Polisse hitelességét valóban az adja, hogy az itt elmesélt ügyek tényleg megtörténtek, vagy ami még rosszabb, bármikor újra megtörténhetnek. Egy párizsi kerületi rendőrség ifjúságvédelmi osztályán járunk ugyanis, az itt dolgozók munkáját követi a kamera, és a mindennapi rutin része pedofilok, erőszaktevők, gondatlan szülők és más állatfajták megfigyelése, letartóztatása és kihallgatása – és persze az események feldolgozása a rendőrök részéről.
 
Mert az evidens, hogy az itt történteket nem lehet csak úgy az irodában hagyni, és minden rendőrt másként döngöl a földbe, amit lát és hall. Ez a film erőssége és gyengéje is egyben, mert ami valóban magától értetődő, azt csak kevésszer szabad elmondani, vagy elég éreztetni, és a rendezőnő, Maïwenn le Besco – aki magára is osztott egy, a cselekményből erősen kilógó, amolyan rezonőr szerepet az osztag életét megörökítő fotósként – a kelleténél néha többször dörgöli a film amúgy is súlyos mondanivalóját az arcunkba. Szerencsére a rendőröket alakító többnyire ismert, de nem túl híres színészek teszik a dolgukat, és életre keltik a papíron azért kissé klisészerű figurákat – nyilván nem véletlen kapta a film a zsűri díját Cannes-ban.