[ electronica / house ]
Császár Péter neve ismerősen csenghet azok számára, akik jártasak az underground elektronikában, a színtér egyik legfelkapottabb produceréről van ugyanis szó, akit külföldön is egyre többen ismernek meg. Most egy erős EP-vel örvendeztette meg azokat, akiknél 120 bpm-nél kezdődik a buli, és 130-nál ér véget.
A Peet becenéven ismert DJ-producer tizenhét éves kora óta pörög az éjszakában, nem kalandozik más műfajok territóriuma felé, mert ő a house-ban találta meg hangját - hazai pályán bizony abszolút a legmenőbb progresszív és deep house előadók közé sorolják. Korábban melegített neves lemezlovasoknak az E-Play-ben, Kersák 'Snoopy' Péter cimborájával az Eclectica projektet tolta, a 2001-ben, John Digweed kiadójánál megjelent Eclectica - O'Spectra című kiadvány például külföldön is nagyobb figyelmet kapott. Peet emellett Romániában is sokat portyázott, szépen és okosan építi karrierjét, most épp egy erős EP-t adott ki.
A tavalyi EP-et (Movement) követő Kobra január 13-án jelent meg a Golden Cat Recordings-nál, a figyelemfelkeltő borító pedig hasonló hatású zenét takar. A basszus szorgosan pumpál az egész játékidő alatt, ahogy az erekben a vér, a tempó 120 bpm körül mozog végig, ezért az úgynevezett tapicskolós tánckoreográfiát kedvelőknek jön majd be. A hét-nyolc perces konstrukciók nem a kilencvenes évek house bulijait idézik, vagyis nem a retró electronica vonalba sorakoznak. A Rise című dal két verzióban is hallható, az "edit" változat kissé nyugodtabb, mint elődje. A szintihangok mellett elszállásokat is hallhatunk, de az egész korongnak kellemes a textúrája: ebbe a hangszőnyegbe jó belefeküdni, és táncikálni sem rossz rajta.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek