On the Spot

Ezen a héten az On the Spot két tagjával, Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással beszélgettünk.
- Milyen lenne álmaitok városa, ha ti alkothatnátok egyet?
 
- Ha elfelejthetnénk a biológiát, a kulturális különbségeket és éghajlati öveket, akkor egy szigeten lenne, ahol állandóan tavasz van, mint Tenerifén, zöld lenne sok parkkal és botanikus kerttel, mint Szingapúr, lüktetne, mint Bangkok, de lenne koradélutáni szieszta, mint Varennában, leginkább olaszok foglalkoznának vendéglátással, a fiatalok csak biciklivel járnának, autóforgalom egyáltalán nem lenne, csak tiszta és biztonságos közösségi közlekedés, ahol a sofőröket olyan tisztelet övezi, mint Londonban. Kellene bele egy olyan szép folyó, mint Buda és Pest között a Duna, és minden kerületben lenne legalább egy mákos guba sarok. Valahogy így… 
 
- Februárban indult útjára az On the Spot: Törzsek című hatrészes sorozatotok, mesélnétek erről; hogyan és hol készült? 
 
- Elég kemény évünk van, mert egyszerre forgatjuk a Spektrumnak az On The Spot harmadik évadát és az m1-nek a Törzsek-szériát. Ezeket a sorokat éppen Pápuáról pötyögjük, most hajóztunk ki az esőerdőből, a korowai törzstől. Őket szokták emlegetni az utolsó kannibálokként, de ez már rég csak kamu… A valóságban ezek a törzsek nem elzárkózni akarnak, hanem felzárkózni. Ha odatéved a fehér ember, nem megeszik, hanem inkább olyanok akarnak lenni, mint ő. Erről az őrlőkő és mobiltelefon közötti tranzitállapotról szól a szerda esti filmünk is, amely Bissau Guineában forgott a bijago törzsnél, egy apró szigeten. A nyugat-afrikai korrupt, zavaros, drogbárók uralta ország partjainál több mint 8o sziget van, de csak alig 25 lakott. Ezt használják ki a dél-amerikai drogkereskedők, akik ideröpítik a kokaint (Bissau Guinea légvédelme nagyjából másfél rozoga helikopterben merülhet ki), hogy aztán terítsék Európába. Ebből a szigeteken élő törzs, a bijagók nem sokat érzékelnek, csak azt látják, hogy fikarcnyit sem megy előre sem az ő életük, sem az országuk. A drogkereskedők sakkban tartják a politikusokat, börtön sincs, a korrupció és a kokain szépen lassan elrohasztja az országot. Végül is az európai felhasználók miatt. Kicsit úgy, ahogy annak idején a rabszolgakereskedelem. 
 
- Sokan kérdezték már, de mi volt eddig a legfélelmetesebb forgatási élményetek és miért pont az? 
 
- Jó esetben nem tudod pontosan, hogy mennyire veszélyes az adott helyzet, vagy ha mégis, az már rég rossz. Mekkora az esélye, hogy rád omlik a csempészalagút a gázai-egyiptomi határ alatt, mert épp megbombázzák, vagy hogy pont megtámadják a tálibok az amerikai bázist a pakisztáni-afganisztáni határnál, ahol forgatsz? Fogalmad sincs. Tudod, hogy a veszély folyton lóg a levegőben, minden tőled telhetőt megteszel, hogy elkerüld, de végül úgyis egy kötéltánc az egész, amely nem rajtad áll, és csak remélheted, hogy nem alszanak az őrangyalaid, elvégre nem hősködni mentél a terepre, hanem hogy elmesélj egy-egy fontos történetet a világból. 
 
- Van olyan téma, amit szívesen körbejárnátok, de még nem találtatok rajta „fogást”? 
 
- Van, már dolgozunk is rajta – titokban. 
 
- A Törzsekben mi volt a legkedvesebb élményetek? 
 
- Mindig azok a legjobb pillanatok, amikor úgy érezhetjük, hogy az adott törzs tényleg befogadott minket. Ez azért hihetetlen, mert keresve sem találhatnánk távolabbi kultúrákat és gondolkodásmódot, mint a törzsekét. Nehezebb a kommunikáció, mint eddig bármikor, van, hogy napokig két tolmácson keresztül sem értjük meg egymást. Amikor végre sikerül áttörni ezt a falat, mondjuk egy közös vadászaton, munka közben a földön vagy egy aratás utáni táncban, és megnyílnak ezek az évszázadokkal, sőt néha évezredekkel korábbi világok, akkor igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ez lehet a munkánk. 
2012.04.07
|


Játék
A szentendrei Skanzen a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját mutatja be a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakig.
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.