Stockholmban okosan 2.
|
Az előző részben arról olvashattatok, hogy milyen úton módon lehet megközelíteni Stockholmot, hol lehet olcsón megszállni, és hol lehet olcsón kajálni – leginkább sehol... Ha erről lemaradtatok volna, akkor mindenképpen olvassátok el az első részt is.
A magyar ugye ott okoskodik, ahol tud, így én szépen kigyűjtöttem, hogy mikor, mi ingyenes, hogy a lehető legkevesebbet kelljen belépőkre költenem. Ezekből – helyhiány miatt – a két legérdekesebbet írom le, akit érdekel, írjon a szerkesztőségbe, és a többit is szívesen megosztom vele! Szombaton és vasárnap 10 és 16h között érdemes ellátogatni a Parlamentbe, mert ilyenkor ingyenes vezetések indulnak óránként. A másik, ami egyébként pofátlanul drága lenne, a Nobel Múzeum, ami keddenként öttől nyolcig ingyenes, ezt egyébként érdemes megjegyezni, mert sehol nem jelzik, mi is a helybeliektől tudtuk meg.
 
Kihagyhatatlan, de sajnos mindig fizetős (100 SEK) az a Vasa Múzeum, ami egy hatalmas hajó, és hihetetlenül látványos. Nagyon szép hely a Városháza is, ahol a Nobel-díj ünnepsége után a díszvacsorát szokták tartani – ide 90 SEK a belépő, és óránként indulnak túrák. A Skanzen egy külön kis sziget, ahol akár egy egész napot is el lehet tölteni, a belépő egy százas, a legszebb út a megközelítésére pedig, ha hajóval megyünk, de több busz és villamos is jár arrafelé. Érdemes úgy érkezni, hogy elcsípjük a kettőkor esedékes fókaetetést, amely felejthetetlen élmény – akárcsak a bébi rénszarvasok. A város másik nagy nevezetessége a Királyi Palota, amit én ugyan kihagytam – nem érdekelnek a puccos, csili-vili paloták –, de aki szeretné, az 110 SEK-ért megtekintheti.
 
Viszont, ami szintén kihagyhatatlan Stockholmban, az a hajókázás, amihez remek tippet kaptam egy helyi idegentől – hálám örökké kísérni fogja. Tudni kell, hogy a legolcsóbb, max. egy órás hajókázás is 300 SEK körül van, ami szinte megfizethetetlen. De, a Grand Hotel elől indulnak hajók 11-kor és 15-kor Vaxholmba, egy szigetre, ami egy másfél órás hajókázást takar, és nem mellesleg a helyiek BKV járata. Olyan szigetek körül vezet el az út, amiket a drágább hajókról sem látni, és egy útra csak 75 SEK a jegy. Azért írom, hogy egy útra, mert onnan busszal jöttem vissza – ha már volt bérletem – és így a környező erdőket is meg tudtam nézni.
 
Szerintem a Nemzeti Múzeum túl van értékelve és nem, hogy 120 SEK-et nem ér meg, de inkább ingyenesnek kellene lennie (egyébként szerdánként négy és hat között az is). Lehet ezzel a mondattal vitatkozni, de mentségemre szóljon, hogy New Yorktól Londonig, Zürichen át Milánóig sok múzeumban jártam már, még a budapesti Szépművészetiben is, szóval, vitázni lehet, de a véleményemből nem engedek. Összefoglalva: Stockholm magyar pénztárcával hihetetlenül drága város, de mint oly sok mindent az életben, egyszer ezt is látni kell. Én sem bántam meg az utat – egyedül a Nemzeti Múzeumra szánt másfél órámat kellett volna máshol eltölteni.
 
2012.05.30
|
2 komment|Szólj hozzá!
amúgy is, ki akar stockholmban múzeumokat nézegetni? oké, a skanzent meg a vasamuseetben a hajót meg kell nézni, ha először jár ott az ember, de tudjuk, hogy nem stockholmban vannak a világ nagy műkincsei, miért kell a new yorki meg londoni színvonalat számonkérni a nationalmuseeten? stockholmot nem ezért szeretjük.
stockholmban sétálgatni kell, meg biciklizni, piknikezni valamelyik parkban, tolni egy jó tejeskávét södermalmban, bóklászni a gamla stanban, használt cuccokat bogarászni a myrornaban, és felcapflatni a mariahissen tetejére, a monteliusvägenre, onnan a legfaszább a kilátás. a tejeskávét leszámítva, ami egy trendi pestin helyen semmivel nem olcsóbb, mindezek tök ingyen vannak.
brunhildahella
|
2012-06-04 15:23:09
Többször jártam már Stockholmban, én is a Skavsta reptérre érkeztem és még soha nem kellett sorba állnom a buszhoz.
A belvárosban valóban nem olcsó enni, de ha bementél volna pl. egy ICA-ba, akkor kiderült volna számodra, hogy egy heti bevásárlás kb. annyiba kerül, mint itthon. A könyvek, CD-k, ruhák valamivel olcsóbbak is, mint nálunk.
Szerintem érdemes lett volna Stockholm kártyát vásárolni a neten, mert az érvényes az összes közlekedési eszközre és az összes múzeumba. Én kb. egy nap alatt "ledolgoztam" az árát. Én a Wasa múzeumot eddig mindig kihagytam, mert valahogy az nem érdekel, viszont nagyon jó a Musik Museet, a Polis M., a Tekniska M. és a külvárosban lévő szoborpark, a Minnesgården. De a leggyönyörűbb mindenképpen a Skogskyrkogården, magyarul kb. "erdei temető", ami a világörökség része és Greta Garbo is ott nyugszik.
A hajókázással kapcsolatban: naponta indul a Vikingline hajó Mariehamnba, ami már Finnországhoz tartozik, 19 korona a jegy, reggel indul, este ér vissza Sthlm-ba, tehát ez egy egész napos hajóút és felejthetetlen élmény. Szinte végig szlalomozik az a többemeletes, óriási a hajó a kb. 20ezer kis sziget között. Csodálatos a táj, kristálytiszta a levegő, tényleg hatalmas élmény.
Lilja4ever
|
2012-06-01 19:50:11
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 23., csütörtök

Dezső
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.