Az önarckép mai értelemben vett jelentése a romantika megjelenésének időszakára tehető, amikor a műfaj központi szerepe az önelemzés lett: a művész olyan képet alakít ki önmagáról, amelyen keresztül feltárul saját világképe. Mapplethorpe identitásának fotografikus kibontása vitatott feladat volt, hiszen nyilvánosan vállalt homoszexualitása alól nem akart kibújni, éppen ellenkezőleg, a nemi identitás feszültségeit szándékosan láthatóvá tette. Önarcképein hol letisztultan jelenik meg, mint egy erős férfi, hol sminkben egy törékeny nőt megtestesítve.
 
A női és férfi szerepek a hagyományos társadalmakban élesen elváltak. Mapplethorpe volt az első fotóművész, aki radikálisan széttörte a nemi szerepek közti tradicionális gátakat, ezen felül beemelte a mainstream közegbe a szado-mazo szubkultúra reprezentációját, és az akt újraértelmezését, vállalva a sorozatos botrányokat is. (Amelyek egyébként megalapozták világhírnevét.) A fotóművész tudta, hogy nem létezhet olyan alkotó, akiben nincsenek jelen a másik nem jegyei is, éppen ezért egész életművében törekedett a kettősségből adódó feszültség fenntartására. Mapplethorpe képmásai tükrözik mindezt, emellett pedig különböző társadalmi szerepvállalásainak lenyomatát is képesek érzékeltetni. A művész mindvégig megőrizte a „rosszfiú” látszatát, miközben ikonikus szereplőként mozgott a New York-i felső tízezer és a magaskultúra köreiben. Miután diagnosztizálták nála az AIDS-t, önarcképein következetesen élt a halálra utaló jelképekkel. Fotóin saját összetett énjén keresztül sikerült kifejeznie radikális nézeteit. 
 
 
Robert Mapplethorpe: Önarckép, 1980 
© Robert Mapplethorpe Foundation. Used by permission