Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Felültetve
|
est.hu:
4/10
|
olvasói:
8/10 (36)
A rutinos mozilátogatók tisztában vannak azon árulkodó jelekkel, melyek arra utalnak, hogy az elkövetkezendő percekben legjobb esetben is csak felejthető produkcióval lesz dolguk. Ilyen például, ha a karaktereket – pontosabban azok digitális mását – utoljára a Play Station képernyőjén vagy a Bütykös Bögöly resti egyik arcade játékában látták viszont.
Vagy ha a főszereplő „civilben” bérelt Ferrarik előtt dílerekről, nepperekről és megdöntött modellekről értekezik ritmikus alapokra. Most pedig lazuljunk el, és vegyük sorra azon kedvenc filmjeinket, melyek stáblistájának élén rapperek (művész)nevével találkozhatunk! Nos, elárulhatjuk, hogy a – remélhetőleg – siralmas statisztikán a Felültetve sem fog javítani. Ezért azonban nem elsősorban 50 Centet terheli a felelősség. Az enyhe Tourette-szindrómával küzdő hiphopsztár ugyanis lazán hozza a B-kategóriás akciófilmekben elvárható szintet (akárcsak Bruce Willis, akit már némileg szerényebb dicséret is illet). Mike Gunther rendező-forgatókönyvíró azonban olyan érdektelen kliséhalmazt tákolt össze, mely a Cobra 11 alkotóinak is csak nagy nehézségek árán sikerülne. A Guy Ritchie Művek ipari hulladéktárolójából meglovasított sztori a következő: három régi haver, Sonny, Vincent és Dave a jól ismert „utolsó nagy balhéra” készül. Egy gondosan eltervezett gyémántrablást követően Vincenten úrrá lesz a kisördög, és lelövi a többieket. Sonny azonban túléli a merényletet, és a jóvágású maffiavezér, Mr. Biggs társaságában az egykori barát nyomába ered.
kirsch
2012.06.30
|
Setup
amerikai akciófilm, 85 perc, 2011
Egy baráti kör tagjai becsatlakoznak egy életveszélyes gyémántrablásba.
rendező:

Mike Gunther

Forgalmazza: Parlux Entertainment
Bemutató: 2012. július 5.
2 komment|Szólj hozzá!
Nekem nagyon tetszett, főleg az akciójelenetek.
kolas
|
2012-07-20 23:47:33
ez a film foss! lassú, unalmas, majdnem belepusztultam! szar párbeszédek, nulla cselekmény!
hurvinek
|
2012-07-11 01:21:24
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 25., szombat

Orbán

Tajtékos napok

francia romantikus filmdráma, 125 perc, 2013

Szex az ex után

kanadai vígjáték, 98 perc, 2012

Halálos iramban 6. 2

amerikai akciófilm, 130 perc, 2013

Lotte és a holdkő titka

észt-litván animációs film, 75 perc, 2011
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
18:10
Az ifjú Churchill kalandjai
angol vígjáték, 2004
18:20
Tintin kalandjai
amerikai-új-zélandi animációs film, 2011
18:20
18:20
Vihar
amerikai dráma, 1998
18:40
Utódok
amerikai vígdráma, 2011
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.