Rock, rockabilly, drum and bass, hiphop, reggae, disco, house és olyan zenei ínyencségek, mint a ska vagy a pub'n'roll. Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne találna saját ízlésének megfelelő koncertet az idei EFOTT-on. A szervezők most is a legnagyobb magyar zenekarokat hozzák a fesztiválra, de külföldi meglepetés előadók is húrok közé csapnak a tóparton.
Ráadásul most először két nagyszínpad várja az EFOTT-ozókat. Dévényi Tibi bácsit és fiát, Dévényi Danit faggattuk arról, hogy milyen is az igazi EFOTT hangulat.
Az 1976 óta folyamatosan bővülő, magyar fiatalok által látogatott, évről-évre más helyszínen megrendezett bulinak idén Velence ad otthont. Milyen érzés évről évre részt venni a fiatalok uralta EFOTT-on? Miért áll ilyen közel a szívéhez az EFOTT?
Dévényi Tibor: Óriási dolog, amikor az embert több százan várják, hogy bulizzanak, ráadásul Dani fiam korosztálya. Azért szeretem az EFOTT-ot mert az egyetemisták találták ki a retrót hat évvel ezelőtt, és mivel én voltam az első, aki ezt csinálta, mindez örök barátságot jelent az EFOTT-tal.
Dani, neked miért áll a szívedhez közel a fesztivál?
Dévényi Dani: A nyár folyamán rengeteg fesztiválon megfordulok, de az EFOTT esetében mindig úgy érzem magam, mintha „hazajönnék”. Hihetetlen közvetlenek az emberek, ugyanis azt vettem észre, ide tényleg csak azok jönnek, akik önfeledten szeretnének bulizni. És hát nem utolsó szempont az sem, hogy a legszebb egyetemista lányok is itt vannak.
Melyik volt az eddigi legkedvesebb fesztiválja, és miért az?
D. T.: Talán az első, amelyiken felléptem Debrecenben. Itt éreztem meg igazán az ízét a műfajnak.
Dani, neked melyik volt a legemlékezetesebb pillanat?
D. D.: Hat éve Zamárdiban voltam először EFOTT-on – igaz, itt még mint csak vendég –, de annyira magával ragadott a hangulata, hogy tudtam, innentől kezdve nekem is részese kell lennem ennek a több napos őrületnek.
A fia is már évek óta zenél a fesztiválon. Milyen érzés ez?
D. T.: Felemelő érzés, amikor éjszaka találkozunk valahol a sötétben, és azt mondja: „Szia fater, hallom, marha jó bulit csináltál...”
Hányadik közös fesztiválotok lesz ez? Te hogyan éled meg, hogy édesapáddal gyakorlatilag egymás konkurenciái vagytok?
D. D.: Azt hiszem talán a harmadik – bár számokban sosem voltam jó, maximum a rádióban! Számomra ez sohasem volt verseny, hiszen a kezdetek óta különböző műfajban utazunk, így egy ilyen fesztivál esetében mindenki megtalálja a szívéhez közelebb álló „Dévényit”. Persze azért negyvenéves hátrányban vagyok, de remélem nekem is megadatik majd, hogy 65 évesen több ezer ember előtt a színpadon állhassak. Arra viszont egy kicsit büszke vagyok, hogy idén az EFOTT-osokon kívül az egész ország élőben partizhat majd mixjeimre a Rádió 1 frekvenciáin keresztül!
Melyik programot várja a leginkább, melyik áll legközelebb a szívéhez?
D. T.: Akár hiszitek, akár nem, én a kemény rockot szeretem.1972-ben a vállamig ért a hajam... (De jó lenne ez ma is – nevet.)
Kinek a koncertjét nézed meg, ha éppen nem zenélsz?
D. D.: Általában megpróbálok mindenhova benézni, hiszen ilyenkor rengeteg ismerőssel találkozik az ember, de amit a legjobban várok, az John Dahlback és a Freestlyers produkciója, hiszen rengeteg zenét játszom én is tőlük, illetve a 0.napon a Csík Zenekar szuperkoncertjét semmi pénzért nem hagynám ki!
Ha nem EFOTT, akkor melyik fesztivál házigazdája lenne a legszívesebben?
D. T.: Az angol Reading fesztiválnak, már voltam is ott.
És Te hol látnád magad a leginkább?
D. D.: Igazi „fesztivál fanatikus” lettem az elmúlt évek során, volt szerencsém már több külföldi rendezvényen részt venni, de ha tehetném, a legnagyobbakra mind ellátogatnék! Jelen pillanatban a belgiumi Tomorrow Land az első számú favorit, ahová már több éve szeretnék eljutni, ám sajnos idén is alig 40 perc alatt elkelt az összes jegy... Ezért úgy döntöttem, hogy idén az EFOTT-on sokkal jobb bulit csinálok, mint amilyen ott kint lesz!

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek