A Millenáris Park a nyár hátralévő részében keddtől szombatig nagy szeretettel várja a szabad ég alatt pihenni vágyókat egy kellemes kis családi lazításra. A programokkal megpakolt piknikkosár számtalan izgalmas meglepetést tartogat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A városi dzsungeltől elszeparált, árnyas ligetben zenészekkel, táncosokkal, változatos gyerekprogramokkal, drámafoglalkozásokkal és kézműves délutánokkal várják a családokat. Itt a játékok is kölcsönözhetők lesznek, Bartos Erika Bogyó és Babóca című bábkiállítása pedig helyben megtekinthető 10 és 19 óra között a Teátrum galériáján.
Keddtől szombatig minden nap más-más műfaj képviselői szórakoztatják a piknikezőket. Keddenként Ringató foglalkozással, kosárfonással, változatos gyermekelőadásokkal és kézműves foglalkozásokkal, szerdánként Cirógató drámafoglalkozással, játékos kínai nyelvórával, barkácsolással és sportos programokkal készülnek a legkisebbekre a szervezők.
Péntekenként ingyenes táncbemutatók lepik el a helyszínt, és népszerűsítik a mozgást. Lesz itt zumba, salsa, hip-hop, jóga, flamenco, sőt, még afrikai és tűztánc is.
Hétvégén pedig kötetlen zenélésre invitál mindenkit a Piknik, mindegy, hogy profi vagy amatőr, jazz- vagy rockrajongó, gitárvirtuóz vagy kisdobos, ott a helye!

06:00
Egér-úti kalandok
kanadai-amerikai-francia rajzfilmsorozat, II. évad: 26/17.rész: Az egérkék és a világkiállítás - St. Louis, Amerikai Egyesült Államok

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek