…vagy Matt Stone és Trey Parker (South Park) hollywoodi karrierjét, és ami azt illeti, Mark Wahlberg sem éppen vígjátékra született. Vagyis eléggé izgulva néztem meg a Tedet.
 
Szögezzük le gyorsan: Seth MacFarlane első nagyjátékfilmje teljesen rendben van! Senki nem fog lepetézni tőle, talán még idézgetni sem fogják – pláne nem annyit, mint a Family Guy egyes epizódjait –, de rendben van, és ez nagy megkönnyebbülés, már csak azért is, mert MacFarlane ezúttal nem valami vitriolis szatírát, hanem egy randifilmnek is vállalható, romantikus vígjátékot készített – igaz, kellőképpen trágár verzióban. Egy romkomhoz pedig három összetevő kell; egy határozatlan főhős, egy jó nő és egy amúgy könnyen megoldható, mégis túlkomplikált konfliktus. 
 
Itt eképp jön ki a képlet: a harmincas John (a kellemes meglepetés Wahlberg) valahogy nem akar felnőtt férfiként viselkedni, mert van egy életre kelt, de korántsem cuki plüssmackója, a csaja (a mindig dögös Mila Kunis) viszont már továbblépne. Dióhéjban ennyi, illetve ott van még Giovanni Ribisi őrült, mackórabló karaktere, és egy egész vicces Norah Jones, de ami a Tedet kiemeli a középszerű mezőnyből, az a tökéletesre megírt párbeszédek, illetve a sztoriba csempészett, szürreális és gonosz Family Guy-elemek. Aki ismeri és szereti a sorozatot, az tudja, miről beszélek!