Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Strandok, uszodák

Hungarikum Fesztivál
|
Szeged, Széchenyi tér, 2012. augusztus 9 - 12.
Bor, pálinka, kürtőskalács, lepény, rétes, lángos, kolbászok, lekvárok, csipkék, szőttesek, kerámiák, citerák, szóda, szegedi papucs és még egy egész térnyi termék és hungarikum, mely ténylegesen a magyarsághoz, a magyar kultúrához szorosan kötődik.
A szervezők gondosan megválogatják, milyen kiállítók, termelők és kézművesek jöhetnek portékáikat bemutatni, hogy a fesztivál szakmai szempontból is elismert legyen. A rendezvény népszerűsége nem vitás, az elmúlt négy évben sok ezren látogattak el a Széchenyi térre, hogy egyrészt hagyományainkat erősítendő, másrészt a kíváncsiságukat kielégítendő legeltessék a szemüket, kóstoljanak, beszélgessenek a termelőkkel és egyenesen tőlük vásároljanak – bort, szőnyeget, sajtot, amire szükség van, ami finom és ami a miénk, hungarikum.
 
A gasztronómia és a népművészet képviselői mellett a fesztivál helyszínén kézművesházat is felállítanak, ahol a kicsik kiélhetik kreativitásukat, kipróbálhatják ügyességüket, játszhatnak érdekes fajátékokkal, míg a szülők épp kerámiára alkudnak vagy tradicionális ételeket, bort kóstolnak. A hungarikumok sora mellett minden nap színpadi műsorral is várják az érdeklődőket. 
bh
2012.08.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2013. május 19., vasárnap

Ivó, Milán

Tavaszi Hárfa Napok 2013 Szeged, 2013. május 5. - június 2.

Pesterzsébeti Művészeti Napok 2013 Budapest, 2013. május 8. - június 8.

Egerszeg Fesztivál 2013 Zalaegerszeg, 2013. május 13 - 20.

Ajkai Napok 2013. Ajka, 2013. május 14 - 20.

Az asagao (hajnalka) egy kúszónövény, amely augusztus táján virágzik különböző színekben. Virága hajnalban nyílik és még aznap elhervad, innen a japán neve: “reggeli arc". Mivel virágai ilyen rövid életűek, ezért e növény a mulandóság szimbóluma.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.